Dsida Jenő:Közeleg az emberfiaTudom, hogy közeleg már a jó ember fia,aki nem tőlem és nem tőled kap életet.Néhány pásztornak, akik sohasem ölteknyulat, nem hordoznak emberölőszerszámot, megjelenik az angyal ésmegjelenik a csillag és tele lesz dallala decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedreés tudni fogjuk, hogy Ô az.Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,a petróleumbányák frakkos császárais könnyel a szemükben letérdelnek elé.Mert Ô lesz, akinek legtisztább kék a szeme,legerősebb lészen a karja és szelíd arcáról ragyogaz örök épitők acélos vidámsága.Ô megmutatja minden vándornak az utat,minden töprengőnek az igazságot, mindenhaldoklónak az életet.

Szeretetben, békességben, egészségben és élményekben gazdag BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok!

József Attila: NaphimnuszaSzeress úgy, mint a Nap !"A Napsugár nem kérdezi,Hogy mennyit ér a fényeA Napsugár nem kérdezi,Hogy mit kap majd cserébeA Napsugár nem mérlegel,Csak tündökölve árad.Simogat és átölel,de nem kér érte árat.Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkülÚgy, mint a Nap, ami szívedből épül.Úgy mint a nap, fényből születveÚgy, mint a Nap, áldást teremtve.Minden ember fénysugár,a mindenségnek részeAzt hiszi, hogy porszem,pedig a mindennek egésze.Minden ember fénysugár,egy a végtelennel.Minden ember fénysugár,de ebben hinni nem mer.Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkülÚgy, mint a Nap, ami szívedből épül.Úgy mint a nap, fényből születveÚgy, mint a Nap, áldást teremtve.Szeress áldást teremtve!"

Egy kényelmes birka unta,
hogy nyomja az irhabunda.
Úgy gondolta, hogy csak nyerhet,
ha nem visel többé terhet.
Éppen arra szállt pár moly, hát
felkínálta loncsos bolyhát.
– Gyertek, ti sok mafla, mind!
Ez nem látott naftalint!
Szólt a molyné: – Gyerünk, apjuk!
Zabálhatunk tiszta gyapjút! –
És mi történt a lustával?
Tanulság lett, galuskával…

(Karcsi új verset küldött, fogadjátok szeretettel.)

A tavasz
A füzes felől jött,
És az udvaron az orgonán
Kibomlottak a rügyek,
Mint éjszaka
Az asszonyok haja,
Ha párjuk mellé fekszenek.

Mikor ébredtek az orgonák
De jó volt megfogni a kezed!

A kert csupa vágy

Az ablakon kinézve
A kisház cserepei fölött,
Látom a sziIvafát.
Még alszik, de tudom
Figyeli szemben az orgonát
A kert csupa vágy.
A szántás megfésülködött,
AlmáróI, széprőI
Álmodnak a fák.

A hernyók, még alszanak.

Fejed fölött nagyon gyorsan, szaladnak az évek,
Ha nem figyelsz, a jövő is, már a múltba téved.
Sopánkodhatsz, hogy sok mindent, te sem vettél észre,
Bármit csinálsz, nem változik, ezen semmi, mégse.

Életedben Te is láttál, sokszor, délibábot,
Búsultál is, s talán sírtál, hol, senki sem látott.
Azt hitted, hogy csak veled komisz, ez az élet,
Vesztegettél el ez alatt, sok-sok boldog évet.

Azzal legyél elégedett, eddig, mit elértél.
Talán ami legfontosabb, az a lelki békéd,
A múltad már nem változik, be kell végre látnod
A jövőd mit szebbé tehetsz, ezen a világon.

Fejét lógatva,

Titokban meglesi

A nagybajszú kukorica,

Ahogy a vadkörtefa

Ruháját leveti,

És a sínek túloldalán

Feketeszalagot ölt

Az eke nyomán

A napraforgó tábla,

De a csíra

Zöldet álmodik,

És hajnalra

Nő majd egy kicsit.

( Közreadom Horváth Károly klubtagunk versét. A saját blogjában majd többet is találtok!)