Ha engedjük, országunkban mindenki utálni fogja egymást, s ezt a politikusok gerjesztik leginkább, de van bőven sara a médiának is. Mi a hír? Ami rossz. Tragédia, mások besározása, szenzáció. Ki tudósít először a bajról?  

Emberek, ez szerintem rossz út! Elveszítjük a helyes értékrendet. Nekem nem öröm, ha leég valakinek a háza, ha karambolozik, ha baj éri. A végén olyan természetessé válnak ezek az értesülések az agyunkban, hogy a szívünk elfelejti az együttérzést.

A politikusok pedig kirekesztenek mindenkit, aki nem az ő táborukba tartozik, akkor már nem jó ember, nem magyar. Ha nem lenne ilyen sokszínű a paletta, szükség lenne politikára? Keressenek közös pontokat, és vigyék előbbre az ország szekerét, ne az embereket ugrasszák egymásnak. Az adóinkból léteznek, de ezt mindig elfelejtik, vagy úgy tesznek, mintha mi ezt nem tudnánk.

A szólás szabadsága meghozta a szabadosságot, tücsköt-békát mondanak mindenkire. Tisztelet nincs se egymás, se a főnök, vagy a többet teljesítő, vagy csak egyáltalán egymás iránt. Nem kell félni, mindent szabad.

A hiba alapvetően a nevelésben van. Minket, öregeket úgy neveltek, hogy tisztelettudók legyünk, de követeljük meg ezt magunknak is, elsősorban úgy, hogy mindent megteszünk azért, hogy kiérdemeljük a munkánkkal, az életünk irányításával. Ha mégis akad, aki megsért bennünket, azzal szemtől szemben próbáljuk ezt tisztázni. Legyünk becsületesek mindenkivel, legyünk igazságosak, ássunk a dolgok mélyére. Vállaljuk a felelősséget a szavainkért, tetteinkért. Tiszteljük az öregeket, mert ők már sokat letettek az asztalra, és tele vannak tudással, tapasztalattal, tanuljunk tőlük. Nem csak a nyugdíjat kellene felmondogatni, amiért pedig megdolgoztak legtöbben, hanem kihasználni az energiájukat, ami egyben terápia a hirtelen támadt űr miatt.

Törődjünk a hagyományokkal, mert azok azért éltek, mert kipróbálták őket őseink és beváltak.

Akik minket neveltek, tisztelték a tanult embert, a papot, az orvost, tanítót, bírót, a szakembereket, kovácsot, bognárt, ácsot, kőművest stb., pedig nem biztos, hogy tökéletes volt mind a maga nemében, de hálásak voltak neki a szolgálatért, amit a közösség érdekében végzett. Most nem hálásak az emberek, most elvárják a szolgáltatást, ha valaki tesz a közösségért, azt meg csak kritizálják. Na, de ki fog így lassan tenni valamit, valami többet, mint ami kötelező, netán ingyen is, hiszen bántják érte? Mindenkinek van önérzete, az a kevés megszállott, aki még erőlködik a közösségért, a végén feladja, és akkor csak azt kapjuk majd, amit a fizetésért végez el nagyon sok ember, csak kényszerből.

Az viszont nem minőség lesz, mert állítom, hogy a produktumon látszik, hogy szívből hozták létre, vagy csak megcsinálták.

A legfontosabb pedig, hogy elveszik az egymás iránti szeretet, ami az ember legfontosabb igénye. Mindenkinek változnia kéne, csak mindenkinek egy kicsit törődnie a másikkal, akivel valamilyen kapcsolatba kerül, s nem nehezíteni, hanem könnyíteni az életén, és ez nem kerülne senkinek pénzbe