Egy kissé együgyű fiú minden alkalommal, amikor elment a templom előtt, beköszönt:
- Szia, Jézus, Pista vagyok!
Amikor a pap ezt meghallotta, megszidta a tiszteletlenségéért, de a fiú továbbra is folytatta a fura üdvözlést.
Egyszer a fiú éppen az úton ment át, amikor nagy sebességgel száguldva feltűnt egy autó, és úgy látszott, mindenképpen elüti a gyereket.
Az autó csikorogva fékezett, és a járókelők ámulatára a fiú sértetlenül állt a kocsi mellett.
– Mi történt, hogyan úsztad meg? – kérdezték tőle.
- Nem én csináltam – mondta a fiú. – Egyszer csak itt termett egy ember, azt mondta: „Szia, Pista, Jézus vagyok!” – és elrántott az útból.

Válasz

Hogyan látunk...?
Egy fiatal pár új házba költözik. Első reggel, reggelizés közben a fiatalasszony kinéz az ablakon, és látja, hogy a szomszéd teregeti a ruhákat. „Milyen koszosak azok a ruhák”
- mondja a férjének, „lehet, hogy nem tudja, hogyan kell rendesen mosni. Talán mosószappanra lenne szüksége.”
A férj végighallgatja, és csendben fogyasztja a reggelijét. Ez így megy a következő napokban is: amikor a szomszéd kiteregeti a ruhákat, a fiatalasszony ugyanazokat a megjegyzéseket teszi rá.
Egy hónappal később a feleség meglepődve veszi észre, hogy a szárítókötélen tisztára mosott ruhák sorakoznak, és meg is jegyzi a férjének: „Nézd, végre valahára megtanulta a szomszédasszonyunk, hogyan kell rendesen kimosni a ruhákat! Vajon ki taníthatta meg rá?”
A férj ekkor felnéz, és így szól:
„Ma korán reggel felkeltem, és megtisztítottam az ablakokat.”
Így van ez az életben is... Az, hogy hogyan látunk embereket, mindig azon múlik, hogy mennyire tiszta az ablak, amin keresztül nézzük őket.

Válasz

De szívesen megmosnám az édesapám kezeit, aki szintén ezt a nehéz mesterséget űzte, és rengeteget dolgozott. Kiskoromban minden időmet a műhelyben töltöttem, így megtanultam értékelni a fáradozását.

Előzmény

Válasz

A KOVÁCS

Egy fiatalember jelentkezett állásra egy nyomtatással foglalkozó nagy cégnél. Már túl volt az első meghallgatáson és most az igazgatóval kellett találkoznia. Az igazgató átnézte a róla szóló jegyzetet, amely kiváló volt. Majd megkérdezte:
- Volt-e ösztöndíjad az iskolához?
- Nem – válaszolt a fiú.
- Édesapád fizette az iskolád?
- Igen – válaszolta.
- Mit dolgozik édesapád?
- Édesapám kovács.
Az igazgató megkérte, hogy mutassa meg a kezeit. A fiatalember megmutatta a kezeit amelyek hibátlanok és finomak voltak.
- Segítettél valamikor szüleidnek a munkájukban?
- Sohasem, mert szüleim mindig azt akarták, hogy tanuljak és többet olvassak. Sőt még a munkájukat is jobban el tudták végezni mint én.
Az igazgató így szólt:
- Van egy kérésem. Ma, ha majd hazaértél, mosd meg édesapád kezeit és holnap gyere vissza hozzám.
A fiatalember úgy érezte, hogy minden bizonnyal övé lesz az állás. Amikor hazaért megkérte édesapját, hogy engedje meg, hogy megmossa kezeit. Az apa furcsán érezte magát. Boldog volt, de nagyon zavart is ahogy megmutatta kezeit fiának. A gyermek aprólékosan megmosta kezeit. Most először figyelt fel apja kezeinek nagyon ráncos voltára és sok sebhelyére. Némely sérülése annyira érzékeny volt, hogy a bőr összerándult mikor hozzáért.
Most értette meg mit jelentett a munka ezeknek a kezeknek, hogy fizethessék iskoláját. A kéz sérülései volt az ára tanulmányainak és jövőjének.
Miután megmosta apja kezeit, a fiatalember egy darabig szótlanul állt, majd elkezdett rendet rakni a műhelyben és kitakarítani azt. Ezen az éjszakán sokáig beszélgettek egymással.
Másnap visszament az igazgatóhoz, aki felfigyelt a könnycseppre a szemében, amikor megkérdezte tőle:
- Mit csináltál és tanultál meg tegnap este?
- Megmostam apám kezeit és miután végeztem vele kitakarítottam a műhelyt. Most már tudom mit jelent értékelni szüleimet és hogy nélkülük nem lennék az aki ma vagyok. Miközben segítettem édesapámnak rájöttem, hogy csak önmagunkra hagyatkozva mennyire nehéz bármit is tenni. Felismertem, hogy milyen sokat jelent a család és hogy mennyire fontos egymás segítése.
- Pontosan erre van szükség a munkásaim között is – mondta az igazgató. – Olyan valakit akartam alkalmazni, aki fontosnak tartja egymás segítését, aki elismeri a másik kemény munkáját és akinek nem a pénz jelenti az egyedüli életcélt.

„Ha pedig valaki az övéiről és főképen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta.” – 1. Timótheus 5:8.

Válasz

GYÓGYÍR A SZÍV SEBÉRE
- Szia anyu, mit csinálsz? – kérdezte a hat éves Susie.
- Ebédet a szomszéd Smith bácsinak – felelte az anyja.
- Miért?
- Tudod, kicsim, amikor az ember nagyon szomorú, akkor nehezére esik olyan hétköznapi dolgokkal foglalkoznia, mint a főzés vagy más egyéb munka. Mivel itt lakik mellettünk, úgy illik, hogy segítsünk neki egy kicsit. Smith bácsi többé nem beszélhet a lányával, nem ölelheti át, nem csinálhatják együtt azt a sok nagyszerű dolgot, amit az apák szoktak a lányaikkal. Te nagyon okos kislány vagy, Susie, talán te is ki tudsz találni valamit, amivel segíthetnél neki
Susie gondolkodóba esett, keményen törte a fejét miképpen vehetné ki a részét a szomszédról való gondoskodásból. Néhány perccel később átballagott, és bekopogott. Pár pillanat múlva nyílott az ajtó:
- Szia Susie!
A kislány rögtön észrevette, hogy a hangja nem olyan kedvesen cseng, mint máskor, ha valakit üdvözölt. Egyébként is úgy festett, mint aki sírt, a szeme duzzadt és vörös.
- Miért jöttél Susie?
- Anyukám azt mondta, elvesztetted a lányodat és nagyon szomorú vagy, mert fáj a szíved – előre nyúlt a félénk kis kéz, tenyerén egy ragtapasszal.
- Ezt a fájó szívedre hoztam!
Smith bácsi nagyot nyelt, hogy legyűrje a torkát szorító könnyeket. Letérdelt és átölelte Susie.
- Köszönöm szépen, aranyoskám, nagyon sokat segítettél! – bólogatott párás tekintettel.
Elfogadta a jó cselekedetet s egy lépéssel tovább is fejlesztette. Vásárolt egy kis kulcskarikát, átlátszó képtartóval. Ebbe a tokba helyezte Susie ragtapaszát, hogy valahányszor ránéz, folyton emlékeztesse a gyógyulás szükségességére. Jól tudja, hogy a szív sebei lassan, gondos ápolással gyógyíthatók. E gyógyulás jelképévé vált szemében a ragtapasz, miközben megmarad emlékeiben a szeretet és öröm, amit a lánya jelentett.
/Meladee McCarty/

Válasz

Drága férjem, John, és én 46 évig voltunk házasok. Minden egyes Valentin napon kaptam tőle egy hatalmas virágcsokrot, és ezt az öt szót: 'Minden nap egyre jobban szeretlek.'
Négy gyermek, 46 csokor és egy életen át tartó szerelem és hűség volt az, amit örökül hagyott nekem, mikor két évvel ezelőtt eltávozott.
Az első Valentin napom, amit egyedül töltöttem.(10 hónappal a halála után), sokként ért a hatalmas virágcsokor, amit nekem címezve hozott a postás- John küldte. Dühösen és összetörve hívtam fel a virágboltot, hogy itt valami tévedés történt. A boltos ezt válaszolta: 'Nem, asszonyom, nincs itt semmi félreértés. A férje a halála előtt elrendezte, hogy Ön ezután is minden évben megkapja a csokrot Valentin napon.'
Gombóccal a torkomban tettem le a kagylót, majd elolvastam a virág mellé kapott kártyát: 'Örökké szeretni foglak.'
- Sue Johnson, Texas, 68 éves

Válasz

Tisztelt Biztosítótársaság


Kíváncsiak voltak balesetem részleteire, így ezúton megosztom azt Önökkel:

Szakmámat tekintve fűtésszerelő vagyok. A baleset napján éppen egy tízemeletes ház tetején dolgoztam egyedül. Amikor befejeztem a munkát, megállapítottam, hogy maradt még vagy 200 kilogrammnyi szerszámom a tetőn. A lift nem működött, így ahelyett, hogy ezeket a szerszámokat tíz emeleten keresztül kézben cipeltem volna le, úgy döntöttem, hogy egy hordóban fogom őket leereszteni a tetőről, kötél és csiga segítségével.

Miután a földszinten rögzítettem a kötelet, felmentem a tetőre és bepakoltam a szerszámokat a hordóba. Ezután lementem a földszintre, kioldottam a kötelet, és jó erősen tartottam, hogy a 200 kilónyi szerszám lassú leereszkedését biztosítsam. A baleseti jelentés 11. szakaszában láthatják, hogy testsúlyom 60 kg. Elképzelhetik a meglepetésemet, amikor a 200 kilónyi szerszám súlya hirtelen felemelt a levegőbe. Én lélekjelenlétemet elvesztve elfelejtettem elengedni a kötelet.

Szükségtelen említenem, hogy meglehetősen ijesztő ütemben repültem felfelé az épület fala mentén, neki-neki ütődve annak oldalához. Az ötödik emelet magasságában találkoztam össze a lefelé zuhanó hordóval. Ez a magyarázata a repedt koponyámnak és a törött kulcscsontomnak. Csak kevéssé lassultam le, és így folytattam az egyre gyorsuló emelkedésemet és meg sem álltam addig, míg a jobb kezem ujjpercei öt centi mélyen bele nem fúródtak a csigába. Ez alkalommal szerencsére visszanyertem a lélekjelenlétemet és meg tudtam markolni a kötelet a fájdalom ellenére.

Ezzel egy időben a hordó nekicsapódott a földnek, aminek következtében letört az alja és a benne lévő szerszámok mind kiszóródtak. Így most már üres volt a hordó, így elkezdtem nagy sebességgel lefelé zuhanni az épület fala mentén. Az ötödik emelet közelében ismételten összetalálkoztam a hordóval, ami éppen felfelé tartott. Ez a magyarázata mindkét törött bokámnak és a hasadásoknak a lábszáraimon. Amikor nekicsapódtam a hordónak, eléggé lelassultam ahhoz, hogy csak három hátcsigolyám, két bordám törjön el, amikor a földre érkezvén a szerszámokra estem.

Sajnálattal jelentem, hogy amint ott feküdtem a földön nagy fájdalmak közepette, ismét elvesztettem a lélekjelenlétemet és elengedtem a kötelet. Ekkor a hordó hirtelen megindult egyenesen felém, egyre gyorsuló, szédítő sebességgel. A hordó leérkezvén, eltörte a medencecsontomat. Sajnálattal kell közölnöm, itt elvesztettem az eszméletemet, és többre nem emlékszem...
Remélem, ez elegendő információ a biztosítótársaságnak. Kérem, fogadják el a fájdalmasan kimerítő magyarázatomat és küldjék számomra a baleset biztosításom összegét.
Forrás: facebook

Válasz

FÁY ANDRÁS

LÚD ÉS ORR

ÁLLATMESÉK

A MÉHEK ÉS MEDVE
Egy görbe fa odvában honolt méhrajhoz nem férhetvén a medve, kíváncsian szemlélte alulról szorgalmát. - Együgyűk! - szól végre az irigység belőle -, hogy nem unjátok oly apró cseppek­be gyűjtögetni azt a kis mézeteket; nekem ugyan nem volna béketűrésem hozzá. - Azért is nyalogatja éhen uraságod télben a talpát addig, míg mi kényünkre élünk nyári kereseteinkkel.
Aki nem munkál, ne is egyék az!

A MEDVE ÉS EVET
Kedvetlen komorsággal járdalt a medve az erdőben, s meglátta egy fán vígan ugrosni az evetet. - Óh, be könnyű elméd van! - így szólt megvetéssel hozzá. - Miért nem szokol több komolysághoz, mindjárt többre néznének az állatok? - Az meglehet - felel ez -, de én ugyan oly bohó nem vagyok, hogy kis örömeimet, melyek legszebb boldogságomat teszik, némely gyávák gondolkozásainak s külső fénynek áldozzam fel.
Boldogtalan vagy! ki abban vadászod az igaz boldogságot, hogy többnek láttassál mások előtt, mint ami vagy.

AZ OKOS ELEFÁNT
Az állatok tanácsot ültek, s mérgesen keltek ki az ember uralkodása ellen. - Miért szen­ved­nénk tovább - mondának - e jármot nyakunkon? Nincsenek-e velős csontjaink, mérges kör­meink, kemény szarvaink s számtalan fegyvereink őellene, gyáva, erőtlen állat ellen? - Javalló zúgás támada a gyűlésben; de az okosabb elefánt: - Csillapodjatok - úgymond - barátim! Min­denünk több van, mint az embernek, de - eszünk nincs annyi. Pedig ahol ez van, ott az uraság.
Nevetem, midőn panaszt hallok, hogy a fő- vagy alispán despotizált. Miért engedik uraságtok? Az észt korlátolni lehet erősebb ésszel; de nem is ismer más fegyvert.

A VARJAK GYŰLÉSE
A varjak gyűlést tartottak. - No, mit végeztetek? - kérdé egy visszatérőt a szarka. - Azt, hogy a jövő gyűlésen fogunk végezni.

Válasz

A közösségi háló Mark Zuckerberg jobban ért a számítógépekhez, mint a csajozáshoz. A Harvard egyetem diákja ideje nagy részét a gépe előtt tölti. 2003-ban új ötlettel áll elő: egy olyan oldalt indít a világhálón, ahol a haverok közösségi életet élhetnek. A kollégiumi szobából indult Facebook valóságos kommunikációs forradalmat hozott, és alapjaiban változtatta meg a világot, az emberi kapcsolatokat - és megváltoztatta az alkotóját is. Hat esztendővel és ötszázmillió ismerőssel később Zuckerberg a világ legfiatalabb milliárdosa. Egykor békés, nyugodt életről álmodott, a siker azonban felkavarta mind a szakmai, mind a magánéletét. itt megnézhető: http://www.filmespolconline.eu/social_network_-_a_kozossegi_halo_2010

1488080_261302137361912_38055104_n.jpg

Válasz

Einstein levele egy diáklányhoz, aki az imádkozásról kérdezte

Imádkoznak a tudósok? – tette fel a kérdést a múlt század harmincas éveiben egy hatodikos angol diáklány Albert Einsteinnek. A lány egy udvarias levélben kérdezte meg minden idők legismertebb tudósától, hogy imádkozik-e, mire legnagyobb meglepetésére, Einstein egy szintén egy udvarias levélben válaszolt.
A levelezést Alice Calaprice tette publikálta “Kedves Einstein professzor: Albert Einstein levelei gyerekeknek, gyerekektől” – című kötetében. Az 1936 január 19-én keltezett levélben a diáklány megosztja a professzorral, hogy a vasárnapi iskolában arról beszélgettek, lehet-e egy időben a tudományban és a vallásban is hinni? Hogy válaszolni tudjanak erre a kérdésre, több levelet is írtak a kor jelentős személyiségeinek.
“Megtisztelve éreznénk magunkat, ha válaszolna a kérdésünkre: imádkoznak-e a tudósok, és ha igen, miért” – kérdezte a levélíró.
Einstein öt nap múlva válaszolt a diáklánynak. A fizikus úgy fogalmazott, hogy a tudósok szerint minden történés, beleértve az emberek közötti kapcsolatokban előforduló történések is, a természeti törvénynek köszönhetők. Ezért egy tudománnyal foglalkozó ember sem hihet abban, hogy a dolgok fejlődése imával, vagy más szóval mondva, természetfeletti erővel befolyásolható.
Ugyanakkor el kell ismerni – folytatta Einstein, hogy ezekről az erőkről szóló ismereteink tökéletlenek, így annak a meggyőződésnek az alapja, hogy létezik egy magasabb rendű szellem, csak a hit lehet. Ez a meggyőződés a tudományos eredmények és megvalósítások dacára széles körben elterjedt maradt. Ha valaki komolyan beleássa magát a tudományokba, akkor meggyőződik arról, hogy létezik egy emberfeletti szellem, amely megnyilvánul a világegyetem törvényeiben – zárta Einstein, aki egy olyan Istenben hitt, aki minden létező harmóniában megnyilvánul, és nem abban az Istenben, aki az emberek cselekedeteivel és végzetével törődik.
http://filantropikum.com/einstein-levele-egy-diaklanyhoz-aki-az-imadkozasrol-kerdezte/

einstein1.jpg

Válasz