A hozomány
A Csendes-óceán távoli szigetein, a Nurabandi szigeten és a mellette lévő Kiniwata szigeten élők ma is ragaszkodnak ősi hagyományaikhoz: amikor egy férfi megkéri a lány kezét, jegyajándékot ajánl fel a családjának.
Johnny Lingo a Nurabandi szigeten élt. A jóképű és gazdag fiatalember volt a sziget legfurfangosabb kereskedője. Mindenki tudta, hogy a fiatal legény bármelyik lányt választhatná, Johnny azonban Saritát szemelte ki, aki Kiniwatán élt. Ezt a választást sokan nem értették, ugyanis Sarita meglehetősen egyszerű, csúnyácska lány volt, járás közben a válla előregörnyedt és lehorgasztotta fejét. Ennek ellenére Johnny fülig beleszeretett Saritába és találkozót beszélt meg a lány apjával Sam Karooval, hogy megkérje tőle a lány kezét és megbeszéljék az illő jegyajándékot.
Az itteni szigeteken a tehenek jelentették a szokásos jegyajándékot. A legszebb lányokért négy, nagyon ritkán öt tehenet is ajánlottak. Miközben Johnny Lingo Nurabandi legdörzsöltebb kereskedője volt, Sarita apját Kiniwata leggyengébb képességű kalmárjának ismerték. Sam Karoo úgy döntött három tehenet fog kérni lányáért és kettőhöz ragaszkodik, míg Johnny meg nem adja az egyet.
Másnap Johnny Lingo méltóságteljesen kijelentette: - Most, amikor megkérem tőled Sarita kezét, nyolc tehenet ajánlok érte. Sam döbbenten nyögte ki, hogy rendben. Hamarosan fényes esküvőt tartottak, de nem akadt senki aki értette volna miért adott Johnny nyolc tehenet Saritáért.
Hat hónap múlva egy amerikai író látogatott a szigetre és Johnny Lingo otthonába. Az író előzőleg már hallott a nyolc tehénről és a csúnya Saritáról. Az ifjú férj csillogó szemmel fordult az íróhoz:
- Hallom emlegetnek Kiniwatán. A feleségem onnan való.
- Igen tudom - mondta az író.
- Mondd meg nekem, miket mondanak rólam? Az amerikai diplomatikusan mindössze ennyit válaszolt:
- Hát azt, hogy ünnep idején vetted feleségül Saritát.
Ebben a pillanatban belépett a szobába a legszebb nő, akit az író élete során látott és virágokat tett az asztalra. Magas volt, egyenes tartású, büszkeséget sugárzó. Az asszony pillantása összeakadt Johnnyéval, akinek a szeme leplezetlen szenvedéllyel csillant fel. - Íme a feleségem, Sarita – mondta mosolyogva Jonny a megdöbbent írónak.
Miután Sarita kiment, a fiatalember így szólt:

- El tudod képzelni, mit jelenthet egy asszonynak, ha megtudja, hogy a férje a lehető legalacsonyabb áron vette őt? (…) Azt akartam, hogy Sarita boldog legyen. De ennél többről van szó. Azt mondod ő nem olyan, amilyennek leírták neked? Ez igaz, mert sok dolog van, ami megváltoztat egy asszonyt. Ezek részben belül játszódnak le, részben kívül látszanak, de mind közül a legfontosabb, amit önmagáról gondol. Kiniwatán Sarita azt gondolta, hogy nem ér semmit, de most tudja, hogy többet ér, mint bármelyik asszony ezeken a szigeteken. Rövid szünet után hozzátette: Saritába voltam szerelmes, őt akartam feleségül venni, senki mást. Csakhogy azt is akartam, hogy nyolctehenes feleségem legyen… és látod, az álom valóra vált.

Válasz

Az optimista

Van egy történet az egypetéjű ikrekről. Az egyikük tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis habos torta. A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki hangoztatta, hogy még Murphy törvénye is csöpög az optimizmustól. Szüleik a fejüket csóválták és mindkettőt pszichológushoz vitték.

A szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét. A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát. A szülők tartották magukat az útmutatáshoz és feszülten várták az eredményt.

Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, halhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:

- De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy ez a videó játék mindjárt összetörik. Ezeket utálom! Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is...

Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal.

- Úgy sem csapnak be!- kuncogott. Ahol ennyi trágya van, ott egy póninak is kell lennie!

Válasz

Nézz szembe a félelmeiddel

Egy turista vidéken autózott, amikor meglátott egy idős farmert a háza előtt egy hintaszékben üldögélni. A ház mögött 30 hektárnyi föld húzódott. A turista megkérdezte: „Ez a maga földje?” „Igen” -felelte a farmer. „ És mit csinál vele? Gyapotot fog termelni rajta?- kérdezte a turista. „Nem attól tartok ellepnék a zsizsik”- mondta a farmer. „Akkor esetleg kukoricát?” „Nem, mert félek, hogy megennék a sáskák” „Nos”-folytatta a turista- akkor talán marhákat fog tartani? A farmer erre ezt mondta: „Félő, hogy esni fog a marhahús ára.” De hát akkor mit fog kezdeni ezzel a jó földdel?- kérdezte a turista? „Semmit, fő a biztonság.”
Te is így érzel? Ha mindenáron biztosra akarsz menni az életben, akkor a sikerre való esélyed, mint a terméketlen pusztáé. Amíg a félelem irányítja az életedet, nem fogsz hittel lépni, és nem töltöd be a rendeltetésedet. Nem jobb a kudarcot kockáztatni, mint hogy nem teszel semmit?
Tanulság:
A kudarctól való félelem legyőzése azzal kezdődik, ha hiszel magadban. Ha ezzel az igazsággal vértezed fel magad, nem csupán szembeszegülsz a félelemmel, de le is tudod győzni.
Forrás: Mai Ige

Válasz

AZ OKOS ÖREGASSZONY

Egy öregasszony jó barátságban élt a szomszéd fiatalasszonnyal, akit egy este az anyósa megvádolt, hogy húst lopott tőle, és nyomban el is kergette a házából.

- Hová mennél, te szerencsétlen? - kérdezte az öregasszony. - Majd én elintézem, hogy az anyósod visszafogadjon.

Marék szalmát húzott ki a kazalból, átment vele a fiatalasszony anyósához.

- A kutyáim összemarakodtak valami lopott húson - mondta. - Szeretnék vinni egy kis tüzet, hogy a tűz világánál jól elverjem őket.

Az anyós, ezt meghallva, azonnal szolgát szalajtott a menye után, visszahívta a házába. Az egyszerű öregasszony nem volt valami ékesszóló, és nem tekinthető a békítés szokott módjának az sem, ha marék szalmával mennek a szomszédba tüzet kérni, de ha az ember helyes dolgot cselekszik, annak meglesz a gyümölcse.

Han Ying kommentárjai az Énekek könyvéhez[13]

AZ ORVOS ÉS A BETEG

Ju doktor nagy hírnévnek örvendett Qin tartományban. Kioperálta Xuan-wang császár testéből a daganatot, meggyógyította Hui-wang császár aranyerét.

Egy bizonyos Zhang urat állandóan hátfájás gyötört, felkereste az orvost. - Nem bírom már a fájdalmakat. Tégy velem, amit akarsz, csak szabadíts meg tőlük - mondta.

Az orvos szabad kezet kapott, és haladéktalanul nekiállt a beteg kúrálásának. Kétségtelen, hogy Ju doktor ismerte az orvostudomány minden csínját-bínját, ám az a körülmény, hogy Zhang fenntartás nélkül rábízta magát, legalább annyira hozzájárult a gyors felgyógyulásához, mint a doktor tudása.

Shi Zi[10]

A SZELLEMEK FESTÉSE

Qi herceg udvarában élt egy festőművész.

- Mondd csak - kérdezte a herceg -, mit a legnehezebb megfesteni?

- Kutyát, lovat, hasonlókat - felelte a művész.

- És mit a legkönnyebb? - kérdezte a herceg.

- Szellemeket és szörnyeket - mondta a festő. - A kutyákat, lovakat meg más élőlényeket ismerik, és nap mint nap látják az emberek, összehasonlítják a festményen szereplőkkel, ezért nagy feladat az ábrázolásuk. A szellemeket és szörnyeket viszont soha nem látta senki, így hát egyszerű megfesteni őket.

Han Fei Zi[14]

Válasz

GYANÚ

Egy ember nem találta helyén a baltáját. Bizonyos volt benne, hogy a szomszéd fia lopta el. Leste, hogy jár-kel a legény: pontosan úgy lépkedett, mint egy tolvaj. Figyelte az arckifejezését: éppolyan volt, mint egy tolvajé. Kihallgatta, amint beszélt: mintha egy tolvajt hallott volna. Egy szó, mint száz, a legény egész viselkedése arról árulkodott, hogy csakis ő lehetett a tolvaj.

Később a mi emberünk kiment ásni a kertjébe, és a kertben meglelte a baltát. Amikor pedig újra megnézte magának a szomszéd legény gesztusait, semmit sem talált már bennük, ami tolvajra emlékeztette volna.

Lie Zi


AJÁNDÉK GALAMBOK

Handanban az a szokás járta, hogy újév előtt galambokat fogtak és ajándékoztak a hercegnek. A galambok olyan örömet okoztak a herceg számára, hogy minden ajándékozót gazdagon megjutalmazott. Valaki egyszer megkérdezte a herceget, mi a magyarázata a szokásnak.

- Jólelkűségem jeléül újévkor szabadon engedem az összes galambot - felelte a herceg.

- Mivel alattvalóid tudják, hogy szabadon engeded a galambokat, igyekeznek minél többet elkapni - érvelt a kérdező. - És közben rengeteg galambot megölnek. Ha valóban nem akarsz kárt tenni a galambokban, helyesebben tennéd, ha alattvalóidnak megtiltanád, hogy megfogják őket. Ha csak azért fogatod meg a galambokat, hogy szabadon engedhesd őket, jólelkűséged nem hozhatja helyre a mérhetetlen kárt, amit okozol.


Lie Zi

AZ ÖNTELT KOCSIS

Yan Zi, Qi tartomány miniszterelnöke kikocsikázott a hintóján. A kocsis felesége a kapuban állt, látta, milyen öntelten ül a férje a hintó bakján, a négy ló gyeplőjét fogva.

Amikor a kocsis hazament, a felesége kijelentette, hogy elhagyja.

A férje megkérdezte, miért.

- Yan Zi miniszterelnök - válaszolta a felesége. - Ismerik szerte az egész országban. Amikor kikocsizott, láttam, amint gondolataiba merül. Nem volt benne semmi nagyképűség. Te meg kocsis vagy csak, és mégis nagyra tartod magad, öntelt vagy. Ezért megyek el tőled.

Ettől fogva a kocsis szerényebben viselkedett. Amikor Yan Zi egy alkalommal arról érdeklődött, mi az oka a hirtelen változásnak, a kocsis megmondta az igazat. Yan Zi ennek hallatán állami hivatalt ajándékozott neki.

Yan Zi[3]
Forrás:http://mek.niif.hu

Válasz

A fecske és a párja

A fecskét egy autó ütötte el, amikor az alacsonyan akart keresztül szállni az úton. Életben maradt, de nem tudott többet mozdulni. A párja élelmet vitt neki. Minden szeretetével és együttérzésével vitte az élelmet. Aztán ismét élelmet vitt az úton fekvő párjának, de rémülten észlelte, hogy a párja már nem él. Próbálta megmozdítani, próbált életet lehelni belé....
Ráeszmélve arra, hogy a társa halott, őrült szeretettel sírni kezdett. Végül, tele szomorúsággal és bánattal, még nagyon sokáig az elpusztult társa mellett állt tanácstalanul és összezavarodva.

Ezek a képek Franciaország vezető újságjában jelentek meg. Amikor az emberek meglátták a képeket meghatódtak. Minden egyes példánya elkelt aznap az újságnak....

A fecske és a párja.jpg

Válasz

Csak a szeretet számít

Hol volt,hol nem volt,volt egyszer egy nagyon gazdag ember. Rengeteg pénze volt,olyan sok,hogy maga se tudta, mennyi. A kisebb értékű pénzeket is mind aranyra váltotta,az aranyakat pedig egy vasládába bezárva tartotta.
De nemcsak gazdag volt ez az ember, hanem zsugori is.Soha nem adta ki kezéből az aranyakat,soha nem segített senkinek.Még élete végén,haldokolva is csak a pénzre gondolt:
-Ha meghalok,a pénzemet tegyétek a koporsómba! Biztosan szükségem lesz rá a
túlvilágon.A láda kulcsa itt van a nyakamba akasztott zsinóron. Amikor meghalt,a legidősebb fia leoldotta nyakáról a kulcsot,de a pénz java részét elrejtette magának.Néhány aranyat azonban betett a koporsóba. A gazdag ember igen megéhezett,mire átért a túlvilágra.Dühös volt,hogy nem az összes pénzét temették el vele,de most már nem mehetett vissza a földre.
Látott a mennyben egy roskadásig megterített asztalt,tele mindenféle finom falattal.
-Mennyibe kerül az a nagyszerű halkülönlegesség?-kérdezte a közelben álldogáló angyaltól.
-Nálunk minden nagyon olcsó.Egy kopejkába kerül.
-És az a pástétom?-kérdezte a másik ételre mutatva.
-Az is csak egy kopejka,itt minden egy kopejkába kerül.
-Nagyszerű,ez
igazán olcsó.Vígan lakmározhatok az aranyakból.-mondta,s ezzel kiválasztott egy különleges ételt.Amikor azonban fizetni akart,az angyal tagadólag rázta a fejét.
-Nem tudom felváltani.Különben is ez a pénzen érvényes nálunk.
-Hogy-hogy?-méltatlankodott a gazdag ember.
-Nálunk-mondta mosolyogva az angyal-csak annak a pénznek van értéke,amelyet már egyszer elajándékoztak valakinek.

orosz népmese

Válasz

Zelk Zoltán: Mikulás bácsi csizmája

A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek, egy nagyon öreg, jóságos bácsi haladt lefelé. Az út szélén álldogáló, hólepte fák összesúgtak mögötte:
– Viszi már a jó öreg Mikulás a sok ajándékot!
Mert bizony ő volt az, a jó gyerekek öreg barátja, aki akkorákat lépdel csizmáiban, hogy egyetlen éjszaka bejárja a világ összes városait és falvait. S akinek puttonyából sohasem fogy ki az édesség, jut abból minden jó gyerek cipőjébe.
Most is alig lépett hármat-négyet, már lent volt a földön, és körülnézett, hogy melyik ablakban talál gyerekcipőt. Ahogy nézdegélt, észrevette, hogy valaki alszik az utcai padon. Odament hát hozzá, hogy megnézze, ki lehet az a szegény, aki ilyen hideg téli éjszakán az utcán húzza meg magát. Egészen föléje hajolt, és bizony majdnem elsírta magát a jóságos öreg. Megismerte az alvót. Sok-sok évvel ezelőtt cukrot és csokoládét vitt neki, s másnap még az égbe is fölhallatszott, ahogy nevetett örömében. De ez már régen volt, azóta felnőtt ember lett barátjából, s íme, most itt fekszik a hideg, decemberi éjszakában.
Nem sokáig gondolkodott Mikulás bácsi, levette puttonyát, és megtöltötte az alvó zsebeit csokoládéval és mogyoróval. Aztán piros köpenyét is ráterítette, hogy ne fázzon, s mikor észrevette, hogy milyen rosszak a cipői, levette mérföldjáró csizmáit, és ráhúzta a szegény ember lábára. Aztán szomorúan és mezítláb ment tovább, hogy elvigye ajándékait a gyerekeknek.
S míg a jó öreg Mikulás vándorolt a messzi városokban, az alvó ember álmodni kezdett a piros köpeny alatt. Azt álmodta, hogy ismét gyermek lett, puha paplan alatt alszik, s cipői cukorral telerakva ott állnak az ablakban. S míg álmodott, az útszéli, kopár fák föléje hajoltak, és megvédték a széltől, a csillagok pedig egészen föléje szálltak, és simogatva melegítették az arcát.
– Álmodj, csak álmodj! – susogták a fák, zizegték a csillagok.
S ő álmodott. Álmában elmúlt az éjszaka, szép, világos reggel lett, s annyi cukor és csokoládé került elő a cipőből, hogy az asztalt is telerakhatta volna vele. Milyen boldog volt álmában, istenem, milyen boldog! A fák és a csillagok mondogatták is egymásnak:
– Csak föl ne ébredjen, míg ki nem tavaszodik…
De véget ért az álom, és véget ért az éjszaka, s a szegény ember csodálkozva látta magán a köpenyt és a csizmát. S mikor zsebébe nyúlt, azt hitte, a tündérek játszanak vele, azok töltötték meg ennyi jóval a zsebeit. Hát még mekkora lett csodálkozása, mikor a cukor és a mogyoró mind pénzzé változott zsebeiben. Csengő aranypénz lett valamennyiből, s most már vehetett házat, ruhát magának, s olyan lett az egész élete, mint egy álom. Úgy nevetett megint, mint gyerekkorában. Mikulás bácsi boldogan hallgatta a nevetést. S a tündérek a jó öreget, miért jött vissza mezítláb a földről. Mikulás bácsi nem felelt, csak szelíden belemosolygott hófehér szakállába.

Válasz

Istennel beszélget egy ember.
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol?

Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál, az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással. A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak "képesség" kérdése, ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.

Válasz

Azzal begubódzott. Jó erősen rögzítette koporsóját egy szélvédett faágon. Csak lógott és várt. Várt és várt. Mégsem fulladt meg. Ezt is elrontotta valahol, és nem értette. Cserbenhagyta még az oly bölcs gondolata is, amire eddig mindig számíthatott. Pedig azt hitte, mindent tud az életről.Nagyon elkeseredett.
Feladta.
És akkor elkezdődött valami.Mégsem úgy történt, ahogy eltervezte.
Két héten keresztül, egy teljesen megmagyarázhatatlan változáson ment keresztül, amibe semmi beleszólása sem volt. Nem számítottak gondolatai sem. Csak befelé figyelt. Mást úgysem tehetett. Szinte külső szemlélőként nézte végig saját testének teljes átalakulását. Nélküle történtek a dolgok. Aztán ez is megállt. És csak akkor eszmélt, hogy mintha kinőtte volna valamiféleképp a koporsóját!

De tanult a leckéből. Nem akarta megérteni mindenáron a dolgokat többé. Csak követte vágyait, érzéseit. És most ki akart törni. Kíváncsi volt arra, hogy mivé változott. És nem érdekelte többé az, hogy miért.
Belül is más lett. Feltörte a koporsó fedelét és kimászott. Fájdalmas volt az első nyújtózás.
Hatalmas szárnyai lettek, ami örömétől egyre csak tovább nőttek és feszültek. A reggeli szikrázó napsütés megszárította csillogó sárga-fekete mintás szárnyait. Aztán meglátogatta a régi jó barátja is, az éhség. De most nem az a görcsös zabálási vágy lett úrrá rajta, hanem valami édes nedűre vágyott. Érezte a szellőben az illatát. Valami színes tarkaságok felől jöttek a fű közül.
Nem gondolkodott, csak élvezte a létezést, és azt a szellő játékát, amivel először vitorlázott a nektárjukat kínálgató virágok felé...

Előzmény

Válasz