Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol a távoli Afrikában egy poros karaván út, melyen gyakran megfordultak kereskedők, utazók.
Egy szép napon török kereskedők szállítottak rózsatöveket, de váratlanul homokvihar támadt rájuk, s a megriadt tevék szanaszét szaladtak, szétszórva értékes terhüket.
Minden rózsatő elpusztult; kiszáradt a forró napon. Csak egy kis gyenge tövecske sodródott a széllel, míg végül elakadt egy oázis közelében.
Mélyen befúródott a homokba és mivel itt nedves volt a talaj, sikerült megkapaszkodnia.
Három nap és három éjjel kellett ahhoz, hogy kipihenje a borzalmas utazást, s a negyedik nap végre újra érezte az élet lüktetését sejtjeiben.
Mohón szívta fel a nedvességet a talajból, szára kiegyenesedett, levelei kisimultak és bimbója újra élénk vörös színben pompázott.
Pár nap múlva a bimbó kipattant és megszületett a sivatag első rózsája. Olyan volt, mint egy igazi csoda a sivár, szürke sivatagban: fantasztikusan színes és csodálatosan illatos. Így látta meg őt a kis skorpió. Még soha nem érzett ilyen vonzerőt.
Éreznie kellett ezt az illatot, amihez foghatót még soha nem érzett, és látnia kellett ezeket a színeket közelebbről is, amihez hasonlót még soha nem látott. Ezért hát közelebb merészkedett. Egészen közel ... És a rózsa tövise megszúrta az orrát. Megijedt és hátraugrott.

- Miért bántasz? - kérdezte a rózsát.
- Én nem bántalak. - felelte a rózsa.
- De megszúrtál a tüskéddel!
- A tüskéim nem azért vannak, hogy másokat bántsak, hanem azért, hogy megvédjem magam másoktól.
- Tőlem nem kell félned, én nem akarlak bántani, sőt, ha kell, megvédelek.
- Köszönöm. - mondta a rózsa. Gyere máskor is, úgy is olyan magányos vagyok.

Így aztán a kis skorpió minden nap meglátogatta a gyönyörű rózsát és csodálattal nézett fel rá.
Egy napon azonban a rózsa levelei lehajlottak, s úgy tűnt, nagyon beteg. Amikor meglátta őt a kis skorpió, aggódva kérdezte:

- Mi történt? Mi a baj? Miben segíthetek?

És a rózsa így válaszolt:

- Nem tudsz segíteni. Túl nagy a forróság, nem találnak már vizet a gyökereim.

A kis skorpió nem kérdezett többet, megfordult és elrohant az oázis irányába. A kúthoz érve a szájába vett egy csepp vizet és visszaszaladt vele a rózsához, majd a tövéhez cseppentette. Rögtön elnyelte a homok a vízcseppet. A rózsa bágyadtan hajtotta le fejét és csüggedten mosolygott a kis skorpió értelmetlennek tűnő erőlködésén. De a skorpió most nem törődött mással, csak elszaladt és visszajött egy újabb csepp vízzel; s ezt tette tízszer, százszor és ezerszer, majd a végén már ő sem tudta hányszor.
És este, amikor lenyugodott a nap és felkelt a hold, a rózsa újra felemelte a fejét és boldogan nyújtotta a telihold felé; s illatát újra széthordta a szél.
A kis skorpió a végkimerülés szélére került, elnyúlva feküdt a rózsa lábánál, de szeme boldogan ragyogott, ahogy felnézett rá.
S a rózsa ekkor letekintett, s hálásan azt mondta:

- Megmentetted az életemet. Bárcsak meghálálhatnám valaha. Mit tehetnék érted?
- Nincs más kívánságom, csak egyszer az életben szeretném közelről érezni a virágod illatát. De tudom, hogy ez lehetetlen, mert Te nem tudsz hozzám lehajolni, én pedig nem tudok felmászni, mert a tüskéid agyonszúrnának.

A rózsa ekkor elmosolyodott, megrázta magát, s lehullott az összes tüske a száráról.
Tudta, hogy így védtelen marad, de ez volt a legkevesebb, amit megtehetett hálából a skorpiónak. S ekkor a kis skorpió összeszedte utolsó erejét és elkezdett felmászni a rózsa szárán, levéltől levélig kapaszkodva, fel-fel, míg el nem érte a virágot. Ekkor ollóival vigyázva átkarolta, nehogy megkarcolja, vagy megsértse a szirmokat, és fejét óvatosan bedugta a szirmok közé. S mint szerelmes férfi, ki arcát kedvese hajába fúrja, úgy szívta be a kis skorpió is a rózsa bódító illatát. Egészen beleszédült.
Itt a magasban a tömény illat, a csillagok ragyogása és a sivatag végtelensége
megérintette lelkét. Elmosolyodott, mert most már tudta, mi a boldogság. Lábai elernyedtek, ereje elfogyott és ájultan zuhant le a rózsa tövéhez.
A hajnal első sugarai már csak kihűlt testét találták. S a rózsa szirmaival összegyűjtötte a hajnali harmatcseppeket, s mint könnyeivel megsiratta a kis skorpiót. Néhány csepp a skorpióra csöppent, rózsaillattal borítva be testét.
Néhány nap múlva a rózsa is elhervadt, nem volt már, ki vízcseppekkel táplálja a nagy forróságban.
Évszázadok múltán a tudósok csodálkozva és hitetlenkedve vizsgáltak egy mumifikálódott skorpiót, melyet a sivatag homokja megőrzött az utókornak. Nem értették, hogyan lehet rózsa illata, hiszen a rózsát és a skorpiót oly hatalmas távolság választotta el egymástól.
Több ezer kilométer ....
Nem tudták és nem tudhatták, hogy létezik magasabb rendű erő, mely két sorsot egymáshoz rendel és összekapcsol.

Forrás:http://15-perc.honlapepito.hu