" A boldogság egészséges szellem, hálás lélek, tiszta lelkiismeret és egy szív, telve szeretettel."
Az 1950-es évek karácsonyaira, egy-egy megható, szép pillanatra emlékszem legszívesebben a gyerekkoromból.
Az egész országban nagy szegénység uralkodott, de a gyerekeknek az volt akkor is a legfontosabb, hogy biztonságban, szeretetben érezzék magukat. Ebben volt három testvéremmel együtt részünk. Édesanyánk és Édesapánk mindent megtett azért, hogy ne szenvedjünk hiányt sem élelemben, se egyebekben. Mindketten igazán ügyeskezűek voltak. Anyu nagyon ízletesen, változatosan sütött, főzött, varrt, kötött, hímzett, s én ellestem tőle nagyon sok mindent. Apu csinált nekünk egy lőcsös parasztszekeret kicsiben, fel is vasalta ( vasazta ), teljesen olyan volt, mint az igazi, csak sokkal szebb, s nem kellett ló a vontatásához, csak egy-két erős fiú. 
Anyukánk is mindig maga készített ajándékot. A legemlékezetesebb, amikor igazi magyar ruhába öltöztetett nagy hajasbabákat kaptunk a nővéremmel. Csodálatos szépek voltak, alig mertünk hozzájuk nyúlni. Nem úgy, mint nagyobbik öcsikénk, aki megvizsgálta a babákat,s kis ujjával, 3-4 éves lehetett, benyomta a szemeiket, ahogy csukogatta a mozgó golyókat,  kovács fiához illendően kiskalapáccsal meg kissé megkocogtatta a porcelán fejeket. Lehet, hogy a beesett szemeket kereste. A sérült babák láttán mindenki megdöbbent, de én csak azért izgultam, hogy ne kapjon ki.
Szaloncukrot is maga készített anyu, sohasem felejtem el, mennyire finom volt, talán csak a karamellás emlékeztet rá, de meg sem közelíti azt.
" Néhány ember csak futólag érinti életünket, míg mások örök nyomot hagynak, és soha nem merülnek feledésbe."