A római katolikus templomunknak, amelyet 1753-ban szenteltek fel, az akkor élő hívek a Szentkereszt Felmagasztalása nevet adták. Ennek ünnepe szeptember 14-én van, a falu búcsúját mindig a rákövetkező vasárnapon és hétfőn tartják, vagy inkább csak tartották, s ez engem elgondolkodtatott.

Az önkormányzatok kitalálták a falunapot, ami egy nagyon jó közösségi esemény ugyan, de teljesen más funkciójú rendezvény, mint a búcsú, mégis úgy néz ki, elnyomta, elhomályosította az előbbit.

Ennek én egyáltalán nem örülök. Igaz, hogy amíg a falvak zárt közösséget alkottak, és zömmel eltartották lakóikat, akik a mezőgazdaságban dolgoztak, a falu határát művelték, megvolt a lehetősége a kétnapos ünneplésnek, hiszen a nagyobb mezőgazdasági munkákat erre az időre elvégezték, addig a búcsú hétfői megtartása most nehézkes. Az mégis sajnálatos, hogy a vasárnap sem olyan varázslatos legtöbb ember számára, mint régen volt.

Régen búcsúra összejöttek a közelebbi, távolabbi rokonok, barátok, mindenki elment a templomba a szentmisékre, utána egy közös ebéd következett, aztán délután megindultak a családok a falu központjába, ahol sátorsor, és játékok várták a gyerekeket. A felnőttek négy órától már táncolhattak, beszélgethettek a nagy sátor alatt a vendéglőben, a fiatalok ismerkedhettek, szerelmek szövődtek. Este nyolc órakor mindenki hazament vacsorázni, a zenészek is megpihentek, aztán kilenc körül indult a reggelig tartó mulatság, ami hétfőn délutántól éjfélig újra kezdődött, ekkor már főleg a helybeliek részvételével, mert a vendégek hazautaztak.

Nem vonom kétségbe, hogy a falunapnak is összetartó ereje van, csak hát az idős korosztály, a család alapja, nem vesz benne részt, a család összetartó ereje csorbult. Megint szegényebbek lettünk, lemondtunk egy lehetőségről, ami szépíthetné az életet.

A mi falunknak nagyon kevés hagyománya lehetne, de azzal sem élünk, ami van. Fehér lyukhímzés, mások profitálnak belőle, pödrés (csuhéfonás), sokan nagy büszkén mutatják e tudományukat, mi szégyelljük, mert a szegénységre emlékeztet bennünket, kosárfonás, csak nagyon kevesen művelik- Pákai Guszti még filmben is szerepelt vele!-, és eltűnik a búcsú is. Pedig milyen sokan kötöttünk házasságot búcsúkor, mert ez is szokás volt.

Tudom, hogy akik nem tisztelik a hagyományokat, ha elolvassák véletlenül ezt az írást, csak legyintenek, de az idősebbek még nagyon sokat gondolnak nosztalgiával erre a szép napra, és úgy, mint én, rendbe tették az egész házat és környékét, finom süteményeket sütöttek, felöltöztették a lelküket az ünnepre, ami holnap, úgy, mint régen, a szentmisével kezdődik számunkra.