A 2010 évi Prima Primissima Díjas Csík Zenekar idén ünnepelte 23. életévét, melynek kapcsán Csík János zenekar-vezetőt kerestük meg kérdéseinkkel.

Mekkora felelősség ma meghatározó zenekarnak lenni ebben a műfajban?

Soha nem gondoltuk, hogy ekkora felelősséggel fogunk dolgozni, és a felelősség alatt azt értem, hogy ennyire sok ember figyel majd ránk. Az a felelősség mindig megvolt bennünk, hogy az ősi hagyományokat, a régi öregek tudását továbbvigyük, és minél hitelesebben megtanuljuk ezeket. Az, hogy mit és hogyan adunk át, komoly felelősség. Már nem mindegy, hogy mit mondunk a színpadon, hogy milyen feldolgozásokat készítünk. Muszáj tartanunk az általunk eddig elért szintet, és az elvárásoknak is meg kell felelni, ami szintén egyfajta felelősség.

Az elmúlt évek alatt közreműködő vendégzenészek miatt igencsak tágultak a zenei határok a Csík zenekarnál. Van ma még értelme manapság bármilyen skatulyát ráhúzni minderre?

Sokan gondolkodtak már ezen, hogy minek is nevezzék ezt a stílusirányzatot. Abszolút megtisztelő igazság az, amit zenetörténészek mondtak – bár nem is az a lényeges, hogy kik mondták –, hogy olyan komoly hatással vagyunk a magyar zene világára, ami egyben váratlan, sajátos és újszerűséget hordozó, annak ellenére, hogy olyan harminc éve már megszületett a world music. Az, ahogy mi kezeljük a népzenét, teljesen sajátos, mert eddig mindig a rockzene emelte be magába a népzene elemeit. Nálunk meg fordítva működik, népzenévé varázsoljuk a rockzene klasszikus dallamait. Bebizonyosodik, hogy a népzene mennyire szép és mekkora ereje van.

Manapság divatos a rockzenébe népzenét keverni, de miként lehet elkerülni azt, hogy ebből giccs vagy lakodalmas tucatbóvli váljon?

Fontos az, hogy a zenész pontosan tudja, mit is csinál. Amihez hozzányúl, annak a belső szabályait, zeneelméleti alapjait ismerje és tartsa tiszteletben. Ellenkező esetben ún. gagyivá válik a zene. A népzene megszólaltatásakor is ugyanolyan autentikusan kell azt eljátszani, ahogy a régi öregek generációkon keresztül kidolgozták. Mindamellett a rockzenéhez is érteni kell, hogy az is pontosan úgy szólaljon meg, ahogy annak meg kell szólalnia. Sokan olyasféleképpen nyúlnak a feldolgozásokhoz, hogy a határ a csillagos ég, azt gondolják, hogy újat alkotnak, utána csodálkoznak, hogy nem lett igazán sikeres a produkció. Generációkon keresztül tisztulnak a dalok, ami rossz, az elkopik, ami jó, az megmarad, annak a szokásait kell őrizni, és eszerint kell nekünk is dolgoznunk. Csodákat nem muszáj csinálni, de tudatosan kell az igényességre törekedni, és majd ebből születnek később a csodák.

Mi volt a zenekar célja a kezdetekkor, és mi a zenekar célja manapság?

Az alap szándék az volt, hogy megszerettük a népzenét, ezt akartuk átadni az embereknek, akár egy táncházzal vagy akár tánclépés kísérésével. Fontos volt, hogy minél hitelesebben megőrizzünk mindent, ami szép és jó a népzenében. Annyi változott, hogy most sokkal több embernek próbáljuk átadni és megmutatni a népzene szépségeit. A mai, megváltozott világban, ahol már nem az életünk része a népzene, sem bizonyos népszokások dallamai, már nincs meg az a jelentősege a régi daloknak, mint ami régen megvolt. De azok az igazságok, az érzelmi töltöttség, amelyek az emberi lélekből születtek, ugyanúgy fontosak, és a mai napig megvan a szerepük. Ezt kell nekünk újra megmutatni, hogy ötven vagy száz éve is szerelmesek vagy szomorúak voltak az emberek, mely igazságok ma is ugyanúgy érvényesek.

Miképp lehet egy zenekart ilyen sok éven át összetartani?

Sok feltétele van ennek, a legfontosabb, hogy a zenekar alapját képező emberek számára kell egyfajta hit és küzdeni tudás. A sok év alatt bekövetkezett személyi változások miatt is meg kell tartani mindezt. Ha valaki elmegy a csapatból vagy új ember jön, újra hitet és reményt kell adni, hogy ezt érdemes folytatni, méghozzá úgy, hogy ez folyamatos szintemelkedéssel járjon együtt. Büszkeséggel tölt el, hogy ennyi éven át a közönségben és a zenészekben is meg tudtuk tartani ezt a hitet és a szeretetet.

A jazz és a rock világából egyaránt érkeztek vendégzenészek a zenekarba. Mennyire voltak kölcsönösek ezek az egymásra találások?

Abszolút vegyesek a történetek. Dresch Mihály, aki a magyar jazz kiemelkedő személyisége, 15-16 évvel ezelőtt már része volt a barátságunknak, és a közös muzsikálásnak. Ő maga is szereti a népzenét, és volt közös affinitásunk a közös zenéléshez, majd az élet úgy hozta, hogy Dijonban találkoztunk egy fesztiválon, ahol rákérdeztem a közös munkára, amire rögtön rávágta, hogy persze. Vannak ilyen véletlenek. Szabó Attila, aki a könnyűzenei műfaj egyik fontos hangszerén, a gitáron remekül játszik, ennélfogva ezt a műfajt jobban is ismeri, szintén egy véletlen kapcsán került hozzánk. A hegedülés hozta őt össze Lovasi Andrással, aki épp hegedűst keresett egy lemezéhez. Egerben találkoztak, utána évekig együtt dolgozott a Kispál és a borzzal, ami barátsággá kerekedett. Attila megmutatta Lovasi Andrásnak a mi zenénket, így alakult ki a kölcsönös együtt zenélés. Ahhoz nekünk is egyfajta minőséget el kellett érnünk, hogy a kiemelkedőbb zenészek odafigyeljenek ránk, és kimondják, hogy velünk szívesen muzsikálnak.

Milyen más területeken lehet megtalálni a zenekar munkáját?

Néhány évvel ezelőtt, Kodály Zoltán születésének/halálának egy kerek évfordulója kapcsán készítettük az Örökségünk című műsort, ahol szimfonikusokkal, kórusokkal dolgoztunk együtt. De nemrég egy zenész kollégámmal hoztunk össze egy olyan produkciót, amelyet a Pécsi Szimfoniette kamarazenekarral eljátszottunk a zene világnapján Pécsett, ami a klasszikus és a népzene ügyes ötvözése volt. De ugyanígy verseket is használunk a dalok közepette, amit a Senki nem ért semmit című lemezünkön Őze Áron be is bizonyított egy József Attila vers előadásával. De természetesen az autentikus népzene az, aminél mindig megmaradunk.

A népzenén kívül ki milyen zenéket hallgat otthon?

Nagyon vegyes, egyikünk a rockzenét éppúgy hallgatja, mint a bluest. Én például Ray Charlest és klasszikus zenét is egyaránt szívesen hallgatok. Ugyanúgy az autentikus magyar parasztbandákat is hallgatjuk, teljesen vegyes a kép. Viszont a mai szórakoztatóipar tuc-tuc zenéi teljesen kimaradnak a zenehallgatási repertoárunkból, az nem a mi világunk, és nem is szeretnénk ilyeneket hallgatni.

Az tény, hogy a Csík Zenekar ma népszerű. Milyen különlegesebb felkéréseket, lehetőségeket kap a csapat?

Nemrég az Operettszínház kért fel, hogy készítsünk egy színdarabhoz zenét, de előfordult, hogy valamelyikünket felkértek egy zenedarab megírására. Egy pálinkát gyártó cég is megkeresett, hogy legyünk a cég egyfajta reklámarca, sokféle dolog szóba került ilyen szempontból. Meglátjuk mi lesz, egyelőre képlékeny az egész.

Egy-egy nagyobb fellépésre, mint például a Sziget, másképp kell felkészülni, akár mentálisan is, mint egy kisebb koncertre?

Valóban egy kicsit nehezebb, és másfajta rutint kíván, és olyan sok tapasztalatunk nincs még ilyen téren, de az a pár év, amikor ilyen volumenű koncertekre meghívtak minket, adott egyfajta rutint. És bizony fel kell erre készülni, akár ha a zeneszerkesztés kerül szóba vagy a megjelenés. Ha hat méterre vagyunk egymástól, tudnunk kell egymással muzsikálni, ami szokatlan ebben a fajta autentikus népzenében. Egy ilyen színpadon muszáj mindezt megtanulni. Eleve sokmindent csak a kontrollban hallunk vissza ekkora helyen, de muszáj jó hangulatot teremteni. Más világ, de igyekszünk. A bátorság mindenesetre megvan.

Mik a jövő évi tervek?

Külföldi utazás biztosan lesz, ahogy hazai turné is a nagyobb városokban, tavasszal. Új lemez is készül szép lassan. Jól kell beosztani az időnket, hogy fel tudjunk készülni mindenre, és pihenésre is jusson idő, ne fáradtan menjünk koncertezni. A lemezhez a szándék megvan, de a sok munka miatt lehet, hogy csak jövő ősszel lesz belőle valami.

Mi az élet értelme?

Mindenkinek egy kicsit más, de az biztos, hogy fontos az, hogy éljünk hasznosan, és ha nincs is meg mindenünk, de tudjunk boldogan élni, vegyük észre mindig az értékes dolgokat magunk körül. Szeressük az életet. Ehhez persze oda kell figyelni egymásra, a nem indokolható dolgokat meg kerüljük el. Értelmesen, értékesen érdemes élni.

2010. november


Valentin Szilvia Forrás:nepzene.hu