Egy karácsonyi történet elbeszélése

1916. december 24.-e van. Nagy, sűrű pelyhekben havazik. Mintha művészien mintázott vattafigurákat hullatna a terhes, szürke felhő. Merő tüneményes tervszerűséggel formált alakzatok ezek a hókristályok! Földi ember képtelen egyet is utánozni.

    A szomszédos  hegykolosszus roppant vállán már vakító hópalást pompázik  egekbe-rontó büszke ormának csúcsán meg fehér süveg villog-csillog. Úgy fest ez, mint valami ókori keleti fejedelem ékkövektől szikrázó, vibráló tiarája. Az enyhe lejtőkön őrtálló hóborította hatalmas karcsú  fenyők pedig úgy tesznek, mintha habfehér márványba kövült óriási testőrei volnának a mithologiai Gigászok királyának.

       A hegyóriás lábánál fekvő kis Zajzon községet szintén fehér ruhába öltöztette a Teremtő, a házacskák tetejét vastag hólepel vonta be, girbe-görbe útjain bársonypuha hószőnyeg kanyarog. Ünnepel a Természet és vele egész Erdély, pár óra múlva Karácsony előestéje lesz. Zajzon népe is ünnepre készülődik. Még pedig kettős ünnepre! Mert a nazarethi Jézuska születésének mai öröm ünnepe, egyúttal a Mindenhatónak felajánlott hálaadás is, hogy kiseperte Erdély földjéről a betolakodó ellenséget.

1916. augusztus 27.-én Románia hadat  üzent a Monarchiának s hadüzenetével egy időben betört Erdélybe. Azonban Arz Arthur báró vezérezredes, az erdélyi szövetséges csapatok seregtest-parancsnoka azonnal bevetette a veszélyeztetett pontokra azokat  a magyar királyi  honvéd zászlóaljakat, valamint a császári és királyi  ezredeket, amelyek a megtámadott területekhez legközelebb állomásoztak. Szülővárosánál, Nagyszebennél, szeptember 26.-a és 29.-e között tönkreverte az ott operáló román haderőt, október 7-től 9-ig tartó elkeseredett harcok során pedig Brassó és környékéről verte ki az ellenséget. Ekkor már Falkenhayn német tábornok 9.  hadserege, valamint a Bulgáriából felnyomult Mackensen hadoszlopai is rátörtek a többszörös-erejű román csapatokra. Végül december 3.-a és 6.-a között, Bukarest közelében megtörték a román haderőt. Sőt Bukarestet is elfoglalták. A szétszórt román erők kemény utóvédharcok árán végre megvetették lábuk a Putna-Szeret-Alduna vonalán, ahol aztán állásharcok fejlődtek ki. Tehát annak dacára, hogy Erdély területéről kiveretett az egész román haderő és fővárosukat is elfoglalták, de mégsem győzetett  le teljesen. Sőt - az Erdély ellen irányuló újabb betörések veszélye is fennállott.

A kis Zajzon is határközségnek számít. Határsávja biztosítására és a közrendészet ellátására két magyar népfelkelő gyalogsági szakaszt vezényelt ki a Brassóban állomásozó pótzászlóalj-parancsnokság. E félszázadhoz még a négy, közeli csendőrőrs legénysége is beosztatott.  Az aránylag gyenge erő parancsnokává Csethey Viktor főhadnagyot nevezték ki. Az ifjú tiszt most éppen az irodája íróasztala előtt ül és elmereng huszonkét éves élete szilaj forgandóságán. Gondolatai visszaperegnek a kedves zalai szülői-otthonba, amelyből a honfiúi kötelesség kiragadta. Ez már a harmadik karácsony ... - meditál elfogódottan - s vajon hányat kell még a családja nélkül eltöltenie, ünnepelnie? Ahogy így, magába mélyedve mereng az otthonán, egyszerre váratlanul belépett a szobájába a deres bajuszú Bándi Balázs őrmester, majd mögötte egy megvasalt-kezű toprongyos ember, akit Tókos szakaszvezető nógatott a belépésre.

     Viktor közömbösen tekintett feléjük. Bándi őrmester feszes „vigyázz” - állásban jelentette.

     - Ezt a Balogh Pál nevezetű személyt a törcsvári temető kapuja előtt fogtuk el, mert egy fakeresztet cipelt a vállán. Faggatásomra tüstént be is vallotta, az egyik sírról emelte ki. A bűnjel a bejáratunk előtt fekszik. Az emberrel már jártunk a priorálóban.

     A főhadnagy képe elkomorult. Temetőből lopni s hozzá még Karácsony szent estéje napján, micsoda felháborító cselekmény! Ennek ellenére megparancsolta, vegyék le a fogoly bilincseit. Majd maga elé állíttatta a delikvenst.

      A minden ízében remegő ember fásult hangon mondta tollba iszonyú sorsát. A román gyáros kitette állásából, holott hadirokkant őrvezető, mert tudta, hogy a felesége tüdőbeteg. Négy gyermeke van s azok is örökölték az  édesanyjuk nyavalyáját. Most éppen mind az öten betegen fekszenek és nemhogy kenyérkéjük, de még csak meleg szobájuk sincsen. A fakereszt pedig az ő édesanyja sírjáról való, amit a saját pénzén vásárolt a drága szülőknek vagy húsz évvel ezelőtt, amikor még Törcsváron laktak. Hát gondolta, jogosan elviheti, a jó szülőknek már úgyis felesleges, nekik meg szükséges, legalább lesz mivel kevéske meleget csiholni a tűzhelyben. ... Hiszen Karácsony napja van. Ha éheznek is, de legalább ne dideregjenek szegény szerettei.

      A főhadnagy meghatódottan hallgatta a vallomást. Ifjú feje dacára,  nagyon is tudta mérlegelni az emberi szó értékét. Látta  töredelmes igazmondó áll előtte.  Az ilyen gyanúsított sorsán mindig igyekezett segíteni. Balogh Pál alig fejezte be vallomását, a daktiloszkópiai nyilvántartó egyik altisztje jelentette. -  „Az elfogott személy büntetlen előéletű.”

   Csethey szeméből örömsugár villant ki. - Ide figyeljen Pali bácsi! (Így, és nem Balogh Pál gyanúsított!) Most azonnal visszaviszi a fakeresztet és beilleszti eredeti helyére! Utána pedig rögtön jelentkezni fog nálam! Egyedül megy, nem kísérik! ... 

    Ahogy a szegény ember a terhével eldöcögött, Csethey egypár bankócédulát nyújtott át őrmesterének és így szóla hozzá.

    - Balázs bácsi, kérem, küldessen egy kocsi fát, meg mindenféle élelmiszert a szegény Balogh családnak ... de legyen nyalánkság is, s füge, dió, mogyoró szintén, ...  hogy örüljenek a kicsinyek Karácsony estéjén. S talán még kis karácsonyfára is futná a pénzből. ... Sajnos nincs több.

    A marcona őrmester ajkán akadozva jött ki a szó.

     - Főhadnagy uram, a feleségem két karácsonyfát vásárolt, mert az elsővel elégedetlen volt. Legalább nem vész kárba. Van dísz  is hozzá  éppen elég.  Aztán annyi diós- meg mákos patkót sütött a lelkem,  hogy jut abból elég a kicsinyeknek is. Mi sajnos úgyis csak ketten vagyunk...

  Tókos szakaszvezető is megnyilatkozott.

   -  A keresztfiacskám részére vásároltam volt furulyákat meg afféle kis fakardocskákat, - én meg ezeket viszem át nekik. Annak majd veszek másokat, hiszen ráér, mert Nagyváradon laknak a szülei. De ha megengedné főhadnagy úr, gyűjtenék az altisztek között egy kis pénzmagot. ...  Szívesen adnának a fiúk. Azoknak meg ugyan elkelne.   

     A főhadnagy megveregette a szakaszvezető széles vállát.

     - Rendben van Tókos, beleegyezem.

-------

     Ahogy a két derék altiszt lelépett, Csethey Viktor felhívta telefonon Radulescu gyárost, aki Balogh Pált elbocsátotta volt a munkahelyéről. És kifejezte óhaját, szeretné, ha azonnal visszavenné a szegény munkanélküli családapát. ... Radulescu határozottan megígérte, az ünnepek után szívesen visszafogadja. Nyomban ezután kérte a telefonközpontól a brassói zászlóalj-parancsnokság orvosi rendelőjének a kapcsolását. Dr. Schneider alorvos tudatta vele, máris indul a családhoz. Viktor erre már egészen felvidult. Örömében negyvennyolc órai eltávozási engedélyt adott a legénység azon tagjainak, akiknek családja harminc kilométeres körzetben lakik.  A legénység egyharmada csakhamar útra  is kelt Krizba-község, Bácsfalu, Tatrang, Pürkerec, Türkös és Csernátfalu felé, hogy az ünnepeket családjával tölthesse.

      A Zajzonban maradt részleg a legnagyobb legénységi  szobában  tartotta a karácsony estet.  A mennyezetig érő karácsonyfát a zajzoni altisztek feleségei már feldíszítették, amikor  Csethey főhadnagy Schneider alorvos társaságában megérkezett. Kis idő múltán, a szolgálatban levő járőrök kivételével, a meghívott szomszédos csendőrőrsök tagjai is megjelentek. Matisz zajzoni jegyző a híres medvevadász,  valamint Demeter tiszteletes  Türkösből és Harák főtisztelendő Bácsfaluból szintén eljöttek. Harák páter kedves üzenetet hozott a bácsfalusi katonák részére, Istók János világhírű szobrászművésztől, Bácsfalu nagy szülöttjétől, aki most éppen szülőfalujában tartózkodik. De nem jöhet át, mivel rokoni-körben ünnepli a Karácsonyt. A páter boldogan osztotta szét az ajándékpénzt a boldogabb bácsfalusi harcosok között. Pontosan délután hat órakor kigyúltak a karácsonyfa gyertyái és az egybegyűltek rázendítettek a "Mennyből az angyal" kezdetű énekre.  Azután a hófehér terítőkkel borított asztalok előtt felálltak a papok, elimádkozták az asztali áldást. A főkötős, csinos fehérnépek már serényen hordozták körül a párolgó borlevest tartalmazó tálakat,  amikor egy véres hóember tántorgott be a szobába. Fodor őrmester volt a törcsvári csendőrőrs egyik járőrvezetője. Hárman is hozzáugrottak és leültették a főhadnagy mellé. Schneider orvos pedig azonnal munkába vette, kimosta, kötözte, ragasztgatta az arcán ejtett sebeket. Csethey fél pohár szilvapálinkát öntött a szájába, melytől kissé felerősödött és leadta jelentését.

   - A törcsvári hágó bejáratát őrző vár szakasznyi-erejű  őrségét és az azonos nevű községet nagyszámú oláh hordák támadták meg. Czibak főhadnagy az őrség parancsnoka, fél szakaszával rögtön a község segítségére sietett, de már az első rohamnál hősi halált halt és vele együtt csaknem valamennyi embere is elvérzett. A támadás kezdetekor éppen a hágó környékén cirkáltunk Kondor bajtársammal és igyekeztünk bejutni a várba, amikor ránk támadtak az oláhok. Persze azonnal tüzet nyitottunk rájuk, de mivel Kondor rögvest elesett én meg pofalövést kaptam, így okosabbnak véltem, ha eliszkolok és segítséget kérek a részükre.

Csethey most már megbánta, hogy legénységének csaknem felét szabadságolta, azonban rögtön elrendelte a teljes menetkészültséget. Mátisz és az asszonyok pedig a falubeli szekeres-gazdákat mozgósították. És csakhamar tizenhét kocsi vágtatott ki Zajzonból. Nyolcvankét honvéd, tizenhat csendőr, huszonkilenc gazda, Mátisz jegyző és két pap indult el a szent éjszakában, hogy a szeretetet  hirdető Istenfia nevében megmentse véreit. ... És nagy segítőkészségük lázában megfeledkeztek arról, hogy Zajzont védtelenül hagyták.

    Törcsvár már az Árpádok korában is fennállott erődítmény és a mondott időben még lakható állapotban van. Bár az őrségnek egyetlen géppuskája, vagy gyalogsági ágyúja sincs - de van szíve és szuronya, a menekülteknek pedig köve, s szikladarabja. ...

Csethey két részre osztotta százharmincegy főből álló kis „hadseregét”, Demeter tiszteletes (tartalékos hadnagy volt) parancsnoksága alatt az egyik csoport hátba támadta a lejtőn felnyomuló ellenséget, míg Csethey ugyanakkor oldalba-kapta őket. Elsöprő össztüzek után szuronyrohamra rontott híveivel. Irtózatos  kézitusa tombolt a hótól láthatóvá vált és a Hold sárga sugaraitól bepermetezett véres lejtőn. ... Mell mellnek feszült, kéz, kéz ellen küzdött. De Demeter feltörő csoportját hirtelen hátba támadta  az ellenség tartaléka. Ugyanakkor megsebesült Csethey és Bándi is. Harák főtisztelendő pedig hősi halált halt. A Törcsvár bástyáit védők már azt hitték, minden elveszett, hiszen már lőszerük is elfogyott.
De ekkor, az élet és a halál mezsgyéjén ... valami rettenetes dolog történt! A vár alatti sziklák egyszerre megindultak  és mennydörgő robajjal  zúdultak a mélységbe. Véres palacsintává lapítva a már lábat vetett ellenség sorait.  A vár lábánál pedig feltűnt egy toprongyos férfiú, aki valami korhadt fakeresztet tartott magasra és szinte nem emberi hangon üvöltötte. - Csak rajta! Még többet nekik! Amíg egy szál van belőlük! És a törcsvári gazdák eszelősen tépték ki a mozgatható szikladarabokat s mindaddig taszítgatták lefelé, amíg az utolsó oláh is eltűnt a szemhatárról. Nem sokkal ezután Demeter tiszteletes hirtelen összeesett, megelőzően kapott váll-lövése folytán már annyi vért veszített, hogy teljesen legyengült. De magánál volt és intézkedett. Ekkor három társával megjelent előtte ama bozontos ember, aki magasra tartott fakereszttel lelkesítette volt a sziklagörgetőket. És most is azt a temetői fejfát hordozta a vállán. Ez az ember társai segítségével hordágyra tette a tiszteletest, és a sebtiben felállított segélyhelyre szállította. Útközben aztán bevallotta Demeternek, hogy az édesanyja sírjáról emelte ki a fejfát, melyet már vissza kellett volna helyeznie, azonban közben az oláhok megtámadták Törcsvárt, s fontosabbnak vélte, ha előbb összeverbuválja  barátait és azokkal a szorongatottak segítségére siet. De fogadkozott, majd visszaviszi a fejfát a helyére, hogy Csethey főhadnagy úrnak tett ígéretét, végre beválthassa. ... A tiszteletes most már tudta, a fejfa-tolvaj Balogh Pál volt a szamaritánus,  aki egyúttal Törcsvárt is felszabadította.

-------------------

  A törcsvári győzelem után a nép azt mesélte, Jézus Krisztus koldus ruhában állt az egyik bércen, a havasok alatt és a sziklagörgetésben Ő segítette Balogh Pál embereit. ... Volt, aki látta és esküdött is rá. ... A legendák és mondák a nép mithos alkotó képzeletében születnek.

      Csethey főhadnagy és Demeter tiszteletes egymás mellett feküdt a brassói helyőrségi kórházban. Már mindketten lábadoztak, amikor Balogh Pál őrmester benyitott szobájukba és megköszönte katonai rangját és arany vitézségi érem kitüntetését, amely Csethey  felterjesztésére adományoztatott Törcsvár megmentőjének.

     A hálás törcsvári gazdák aztán fehér márvány síremléket emeltek Balogh Pál néhai édesanyja sírja fölé, a csodatevő fakeresztet  pedig templomukban helyezték el. ...

(KÁRPÁTALJAI LEGENDÁK  c. könyvéből: 1939.)

Vitéz Dr. Kerecseny János (*Nagykanizsa, 1894.10.18. ─ †Cleveland, 1970.03.03. USA)

Az első világháborút, mint tartalékos főhadnagy harcolta végig, a híres pirosnadrágos „vörös ördögök” szakasz- és később századparancsnokaként. Résztvevője volt a dicsőséges limanovai és galíciai huszár rohamoknak, többször megsebesült.

1916 – ban az oláhok orvtámadásakor az erdélyi Kárpátokat védte katonáival. Vitéz magatartásáért több hadi kitüntetést kapott, tulajdonosa a III. osztályú  Vaskorona rendnek és a Lipót-rend-nek is. Mint lelkes, hadirokkant katona részt vett a Magyar Nemzeti Hadsereg megalakulásában, majd nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója az elsők között avatta vitézzé hűséges katonáját. Erdélyi élményei ihlették e rövid, megkapó elbeszélés megírására.

A második világháborúban, mint hadirokkant tartalékos százados, egy családvédelmi egység parancsnokaként Németországba került. 1951 végéig Európában, leginkább Németországban élt, majd kivándorolt az Egyesült Államokba, és haláláig Clevelandben élt.

„Én, aki ott álltam a haldokló ágyánál éreztem és tudtam, hogy csak a teste halt meg, lelke, versei, könyvei, szelleme itt maradt közöttünk és tovább él, míg magyarok élnek e földön.    Halálával szegényebbek lettünk egy nagy magyar íróval, és egy melegszívű hűséges baráttal …” – így emlékezik meg Róla Dr. Deme Károly orvos őrnagy.

Győr, 2010. december 23.

Kerecsényi József

DR. KERECSENY JÁNOS: A csodatévő fakereszt

Egy karácsonyi történet elbeszélése

1916. december 24.-e van. Nagy, sűrű pelyhekben havazik. Mintha művészien mintázott vattafigurákat hullatna a terhes, szürke felhő. Merő tüneményes tervszerűséggel formált alakzatok ezek a hókristályok! Földi ember képtelen egyet is utánozni.

    A szomszédos  hegykolosszus roppant vállán már vakító hópalást pompázik  egekbe-rontó büszke ormának csúcsán meg fehér süveg villog-csillog. Úgy fest ez, mint valami ókori keleti fejedelem ékkövektől szikrázó, vibráló tiarája. Az enyhe lejtőkön őrtálló hóborította hatalmas karcsú  fenyők pedig úgy tesznek, mintha habfehér márványba kövült óriási testőrei volnának a mithologiai Gigászok királyának.

       A hegyóriás lábánál fekvő kis Zajzon községet szintén fehér ruhába öltöztette a Teremtő, a házacskák tetejét vastag hólepel vonta be, girbe-görbe útjain bársonypuha hószőnyeg kanyarog. Ünnepel a Természet és vele egész Erdély, pár óra múlva Karácsony előestéje lesz. Zajzon népe is ünnepre készülődik. Még pedig kettős ünnepre! Mert a nazarethi Jézuska születésének mai öröm ünnepe, egyúttal a Mindenhatónak felajánlott hálaadás is, hogy kiseperte Erdély földjéről a betolakodó ellenséget.

1916. augusztus 27.-én Románia hadat  üzent a Monarchiának s hadüzenetével egy időben betört Erdélybe. Azonban Arz Arthur báró vezérezredes, az erdélyi szövetséges csapatok seregtest-parancsnoka azonnal bevetette a veszélyeztetett pontokra azokat  a magyar királyi  honvéd zászlóaljakat, valamint a császári és királyi  ezredeket, amelyek a megtámadott területekhez legközelebb állomásoztak. Szülővárosánál, Nagyszebennél, szeptember 26.-a és 29.-e között tönkreverte az ott operáló román haderőt, október 7-től 9-ig tartó elkeseredett harcok során pedig Brassó és környékéről verte ki az ellenséget. Ekkor már Falkenhayn német tábornok 9.  hadserege, valamint a Bulgáriából felnyomult Mackensen hadoszlopai is rátörtek a többszörös-erejű román csapatokra. Végül december 3.-a és 6.-a között, Bukarest közelében megtörték a román haderőt. Sőt Bukarestet is elfoglalták. A szétszórt román erők kemény utóvédharcok árán végre megvetették lábuk a Putna-Szeret-Alduna vonalán, ahol aztán állásharcok fejlődtek ki. Tehát annak dacára, hogy Erdély területéről kiveretett az egész román haderő és fővárosukat is elfoglalták, de mégsem győzetett  le teljesen. Sőt - az Erdély ellen irányuló újabb betörések veszélye is fennállott.

A kis Zajzon is határközségnek számít. Határsávja biztosítására és a közrendészet ellátására két magyar népfelkelő gyalogsági szakaszt vezényelt ki a Brassóban állomásozó pótzászlóalj-parancsnokság. E félszázadhoz még a négy, közeli csendőrőrs legénysége is beosztatott.  Az aránylag gyenge erő parancsnokává Csethey Viktor főhadnagyot nevezték ki. Az ifjú tiszt most éppen az irodája íróasztala előtt ül és elmereng huszonkét éves élete szilaj forgandóságán. Gondolatai visszaperegnek a kedves zalai szülői-otthonba, amelyből a honfiúi kötelesség kiragadta. Ez már a harmadik karácsony ... - meditál elfogódottan - s vajon hányat kell még a családja nélkül eltöltenie, ünnepelnie? Ahogy így, magába mélyedve mereng az otthonán, egyszerre váratlanul belépett a szobájába a deres bajuszú Bándi Balázs őrmester, majd mögötte egy megvasalt-kezű toprongyos ember, akit Tókos szakaszvezető nógatott a belépésre.

     Viktor közömbösen tekintett feléjük. Bándi őrmester feszes „vigyázz” - állásban jelentette.

     - Ezt a Balogh Pál nevezetű személyt a törcsvári temető kapuja előtt fogtuk el, mert egy fakeresztet cipelt a vállán. Faggatásomra tüstént be is vallotta, az egyik sírról emelte ki. A bűnjel a bejáratunk előtt fekszik. Az emberrel már jártunk a priorálóban.

     A főhadnagy képe elkomorult. Temetőből lopni s hozzá még Karácsony szent estéje napján, micsoda felháborító cselekmény! Ennek ellenére megparancsolta, vegyék le a fogoly bilincseit. Majd maga elé állíttatta a delikvenst.

      A minden ízében remegő ember fásult hangon mondta tollba iszonyú sorsát. A román gyáros kitette állásából, holott hadirokkant őrvezető, mert tudta, hogy a felesége tüdőbeteg. Négy gyermeke van s azok is örökölték az  édesanyjuk nyavalyáját. Most éppen mind az öten betegen fekszenek és nemhogy kenyérkéjük, de még csak meleg szobájuk sincsen. A fakereszt pedig az ő édesanyja sírjáról való, amit a saját pénzén vásárolt a drága szülőknek vagy húsz évvel ezelőtt, amikor még Törcsváron laktak. Hát gondolta, jogosan elviheti, a jó szülőknek már úgyis felesleges, nekik meg szükséges, legalább lesz mivel kevéske meleget csiholni a tűzhelyben. ... Hiszen Karácsony napja van. Ha éheznek is, de legalább ne dideregjenek szegény szerettei.

      A főhadnagy meghatódottan hallgatta a vallomást. Ifjú feje dacára,  nagyon is tudta mérlegelni az emberi szó értékét. Látta  töredelmes igazmondó áll előtte.  Az ilyen gyanúsított sorsán mindig igyekezett segíteni. Balogh Pál alig fejezte be vallomását, a daktiloszkópiai nyilvántartó egyik altisztje jelentette. -  „Az elfogott személy büntetlen előéletű.”

   Csethey szeméből örömsugár villant ki. - Ide figyeljen Pali bácsi! (Így, és nem Balogh Pál gyanúsított!) Most azonnal visszaviszi a fakeresztet és beilleszti eredeti helyére! Utána pedig rögtön jelentkezni fog nálam! Egyedül megy, nem kísérik! ... 

    Ahogy a szegény ember a terhével eldöcögött, Csethey egypár bankócédulát nyújtott át őrmesterének és így szóla hozzá.

    - Balázs bácsi, kérem, küldessen egy kocsi fát, meg mindenféle élelmiszert a szegény Balogh családnak ... de legyen nyalánkság is, s füge, dió, mogyoró szintén, ...  hogy örüljenek a kicsinyek Karácsony estéjén. S talán még kis karácsonyfára is futná a pénzből. ... Sajnos nincs több.

    A marcona őrmester ajkán akadozva jött ki a szó.

     - Főhadnagy uram, a feleségem két karácsonyfát vásárolt, mert az elsővel elégedetlen volt. Legalább nem vész kárba. Van dísz  is hozzá  éppen elég.  Aztán annyi diós- meg mákos patkót sütött a lelkem,  hogy jut abból elég a kicsinyeknek is. Mi sajnos úgyis csak ketten vagyunk...

  Tókos szakaszvezető is megnyilatkozott.

   -  A keresztfiacskám részére vásároltam volt furulyákat meg afféle kis fakardocskákat, - én meg ezeket viszem át nekik. Annak majd veszek másokat, hiszen ráér, mert Nagyváradon laknak a szülei. De ha megengedné főhadnagy úr, gyűjtenék az altisztek között egy kis pénzmagot. ...  Szívesen adnának a fiúk. Azoknak meg ugyan elkelne.   

     A főhadnagy megveregette a szakaszvezető széles vállát.

     - Rendben van Tókos, beleegyezem.

-------

     Ahogy a két derék altiszt lelépett, Csethey Viktor felhívta telefonon Radulescu gyárost, aki Balogh Pált elbocsátotta volt a munkahelyéről. És kifejezte óhaját, szeretné, ha azonnal visszavenné a szegény munkanélküli családapát. ... Radulescu határozottan megígérte, az ünnepek után szívesen visszafogadja. Nyomban ezután kérte a telefonközpontól a brassói zászlóalj-parancsnokság orvosi rendelőjének a kapcsolását. Dr. Schneider alorvos tudatta vele, máris indul a családhoz. Viktor erre már egészen felvidult. Örömében negyvennyolc órai eltávozási engedélyt adott a legénység azon tagjainak, akiknek családja harminc kilométeres körzetben lakik.  A legénység egyharmada csakhamar útra  is kelt Krizba-község, Bácsfalu, Tatrang, Pürkerec, Türkös és Csernátfalu felé, hogy az ünnepeket családjával tölthesse.

      A Zajzonban maradt részleg a legnagyobb legénységi  szobában  tartotta a karácsony estet.  A mennyezetig érő karácsonyfát a zajzoni altisztek feleségei már feldíszítették, amikor  Csethey főhadnagy Schneider alorvos társaságában megérkezett. Kis idő múltán, a szolgálatban levő járőrök kivételével, a meghívott szomszédos csendőrőrsök tagjai is megjelentek. Matisz zajzoni jegyző a híres medvevadász,  valamint Demeter tiszteletes  Türkösből és Harák főtisztelendő Bácsfaluból szintén eljöttek. Harák páter kedves üzenetet hozott a bácsfalusi katonák részére, Istók János világhírű szobrászművésztől, Bácsfalu nagy szülöttjétől, aki most éppen szülőfalujában tartózkodik. De nem jöhet át, mivel rokoni-körben ünnepli a Karácsonyt. A páter boldogan osztotta szét az ajándékpénzt a boldogabb bácsfalusi harcosok között. Pontosan délután hat órakor kigyúltak a karácsonyfa gyertyái és az egybegyűltek rázendítettek a "Mennyből az angyal" kezdetű énekre.  Azután a hófehér terítőkkel borított asztalok előtt felálltak a papok, elimádkozták az asztali áldást. A főkötős, csinos fehérnépek már serényen hordozták körül a párolgó borlevest tartalmazó tálakat,  amikor egy véres hóember tántorgott be a szobába. Fodor őrmester volt a törcsvári csendőrőrs egyik járőrvezetője. Hárman is hozzáugrottak és leültették a főhadnagy mellé. Schneider orvos pedig azonnal munkába vette, kimosta, kötözte, ragasztgatta az arcán ejtett sebeket. Csethey fél pohár szilvapálinkát öntött a szájába, melytől kissé felerősödött és leadta jelentését.

   - A törcsvári hágó bejáratát őrző vár szakasznyi-erejű  őrségét és az azonos nevű községet nagyszámú oláh hordák támadták meg. Czibak főhadnagy az őrség parancsnoka, fél szakaszával rögtön a község segítségére sietett, de már az első rohamnál hősi halált halt és vele együtt csaknem valamennyi embere is elvérzett. A támadás kezdetekor éppen a hágó környékén cirkáltunk Kondor bajtársammal és igyekeztünk bejutni a várba, amikor ránk támadtak az oláhok. Persze azonnal tüzet nyitottunk rájuk, de mivel Kondor rögvest elesett én meg pofalövést kaptam, így okosabbnak véltem, ha eliszkolok és segítséget kérek a részükre.

Csethey most már megbánta, hogy legénységének csaknem felét szabadságolta, azonban rögtön elrendelte a teljes menetkészültséget. Mátisz és az asszonyok pedig a falubeli szekeres-gazdákat mozgósították. És csakhamar tizenhét kocsi vágtatott ki Zajzonból. Nyolcvankét honvéd, tizenhat csendőr, huszonkilenc gazda, Mátisz jegyző és két pap indult el a szent éjszakában, hogy a szeretetet  hirdető Istenfia nevében megmentse véreit. ... És nagy segítőkészségük lázában megfeledkeztek arról, hogy Zajzont védtelenül hagyták.

    Törcsvár már az Árpádok korában is fennállott erődítmény és a mondott időben még lakható állapotban van. Bár az őrségnek egyetlen géppuskája, vagy gyalogsági ágyúja sincs - de van szíve és szuronya, a menekülteknek pedig köve, s szikladarabja. ...

Csethey két részre osztotta százharmincegy főből álló kis „hadseregét”, Demeter tiszteletes (tartalékos hadnagy volt) parancsnoksága alatt az egyik csoport hátba támadta a lejtőn felnyomuló ellenséget, míg Csethey ugyanakkor oldalba-kapta őket. Elsöprő össztüzek után szuronyrohamra rontott híveivel. Irtózatos  kézitusa tombolt a hótól láthatóvá vált és a Hold sárga sugaraitól bepermetezett véres lejtőn. ... Mell mellnek feszült, kéz, kéz ellen küzdött. De Demeter feltörő csoportját hirtelen hátba támadta  az ellenség tartaléka. Ugyanakkor megsebesült Csethey és Bándi is. Harák főtisztelendő pedig hősi halált halt. A Törcsvár bástyáit védők már azt hitték, minden elveszett, hiszen már lőszerük is elfogyott.
De ekkor, az élet és a halál mezsgyéjén ... valami rettenetes dolog történt! A vár alatti sziklák egyszerre megindultak  és mennydörgő robajjal  zúdultak a mélységbe. Véres palacsintává lapítva a már lábat vetett ellenség sorait.  A vár lábánál pedig feltűnt egy toprongyos férfiú, aki valami korhadt fakeresztet tartott magasra és szinte nem emberi hangon üvöltötte. - Csak rajta! Még többet nekik! Amíg egy szál van belőlük! És a törcsvári gazdák eszelősen tépték ki a mozgatható szikladarabokat s mindaddig taszítgatták lefelé, amíg az utolsó oláh is eltűnt a szemhatárról. Nem sokkal ezután Demeter tiszteletes hirtelen összeesett, megelőzően kapott váll-lövése folytán már annyi vért veszített, hogy teljesen legyengült. De magánál volt és intézkedett. Ekkor három társával megjelent előtte ama bozontos ember, aki magasra tartott fakereszttel lelkesítette volt a sziklagörgetőket. És most is azt a temetői fejfát hordozta a vállán. Ez az ember társai segítségével hordágyra tette a tiszteletest, és a sebtiben felállított segélyhelyre szállította. Útközben aztán bevallotta Demeternek, hogy az édesanyja sírjáról emelte ki a fejfát, melyet már vissza kellett volna helyeznie, azonban közben az oláhok megtámadták Törcsvárt, s fontosabbnak vélte, ha előbb összeverbuválja  barátait és azokkal a szorongatottak segítségére siet. De fogadkozott, majd visszaviszi a fejfát a helyére, hogy Csethey főhadnagy úrnak tett ígéretét, végre beválthassa. ... A tiszteletes most már tudta, a fejfa-tolvaj Balogh Pál volt a szamaritánus,  aki egyúttal Törcsvárt is felszabadította.

-------------------

  A törcsvári győzelem után a nép azt mesélte, Jézus Krisztus koldus ruhában állt az egyik bércen, a havasok alatt és a sziklagörgetésben Ő segítette Balogh Pál embereit. ... Volt, aki látta és esküdött is rá. ... A legendák és mondák a nép mithos alkotó képzeletében születnek.

      Csethey főhadnagy és Demeter tiszteletes egymás mellett feküdt a brassói helyőrségi kórházban. Már mindketten lábadoztak, amikor Balogh Pál őrmester benyitott szobájukba és megköszönte katonai rangját és arany vitézségi érem kitüntetését, amely Csethey  felterjesztésére adományoztatott Törcsvár megmentőjének.

     A hálás törcsvári gazdák aztán fehér márvány síremléket emeltek Balogh Pál néhai édesanyja sírja fölé, a csodatevő fakeresztet  pedig templomukban helyezték el. ...

(KÁRPÁTALJAI LEGENDÁK  c. könyvéből: 1939.)

Vitéz Dr. Kerecseny János (*Nagykanizsa, 1894.10.18. ─ †Cleveland, 1970.03.03. USA)

Az első világháborút, mint tartalékos főhadnagy harcolta végig, a híres pirosnadrágos „vörös ördögök” szakasz- és később századparancsnokaként. Résztvevője volt a dicsőséges limanovai és galíciai huszár rohamoknak, többször megsebesült.

1916 – ban az oláhok orvtámadásakor az erdélyi Kárpátokat védte katonáival. Vitéz magatartásáért több hadi kitüntetést kapott, tulajdonosa a III. osztályú  Vaskorona rendnek és a Lipót-rend-nek is. Mint lelkes, hadirokkant katona részt vett a Magyar Nemzeti Hadsereg megalakulásában, majd nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója az elsők között avatta vitézzé hűséges katonáját. Erdélyi élményei ihlették e rövid, megkapó elbeszélés megírására.

A második világháborúban, mint hadirokkant tartalékos százados, egy családvédelmi egység parancsnokaként Németországba került. 1951 végéig Európában, leginkább Németországban élt, majd kivándorolt az Egyesült Államokba, és haláláig Clevelandben élt.

„Én, aki ott álltam a haldokló ágyánál éreztem és tudtam, hogy csak a teste halt meg, lelke, versei, könyvei, szelleme itt maradt közöttünk és tovább él, míg magyarok élnek e földön.    Halálával szegényebbek lettünk egy nagy magyar íróval, és egy melegszívű hűséges baráttal …” – így emlékezik meg Róla Dr. Deme Károly orvos őrnagy.

Győr, 2010. december 23.

Kerecsényi József