A földszinén, ugy szinte a tenger mélyében megszámlálhatlan állatsereg tanyáz, mellyek legelső és legfőbb szüksége a tápszer. A gondviselés bölcs rendezése szerint minden élő lény feltalálja eledelét a természet nagy tárházában, a legcsekélyebb féreg ugy, mint a hatalmas elefánt. Az oktalan állatoknak csudálatos természet ösztönük van, mellynél fogva mindenik ott tenyész, hol tápszeréhez legkönnyebben juthat, míg az ember, szellemi tehetségeinél fogva, a föld bármely zugában tanyát üthet ugyan, de eledelét mesterséggel lénytelen előállitani. Kevés kivétellel, minden állat készen találja táplálékát s mindenik a maga módja szerint könnyen meg is szerzi azt magának. Csupán az ember van oda utasitva, hogy izzadva keresse élelmét a biblia eme szavai szerint: „A te orczádnak veritékével egyed a te kenyeredet!”

Korunkban a legszegényebb ember asztalán is megehető kenyeret találsz. Jaj pedig azon szerencsétlen családapának, ki éhező gyermekeinek e szükséges s nélkülözhetlen tápszert nyujtani nem képes! Kenyér nélkül alig élhetünk. Ez az egyetlen étel, mit soha meg nem únunk. S legyünk bár dusgazdagok, szintugy szánkba illenek az ur imájának következőszavai: „Add meg mindennapi kenyerünket!” mint a legszegényebb ember szájába, ki azokat szószerinti értelemben naponként buzgó fohászok közt mondja el. Azt kellene hinnünk, hogy a kenyérsütés ép olly régi találmány, mint mennyi idős az emberiség. De az nem ugy van. Gabnát termeszteni, learatni és kicsépelni kell tudnunk, ismernünk kell a malmot, hogy azt lisztté őrölhessük, a kovászt, hogy kenyerünket izletessé tehessük, és főkép a tüzet kell ismernünk, hogy megsüthessük, szóval a kenyérsütést számtalan olly találmány előzte meg, mellyek csak egymásután és lassan történtek. Elődeink nemcsak hogy jóizü kenyeret sütni nem tudtak, de tökéletlen kenyerüket sem voltak képesek nagy fáradság nélkül eléállitani. Eleinte, ugy látszik, nyersen ették a gabnaszemeket, épen ugy, mint mi a gyümölcsöt. Erre az uj testamentomban is van példa, t. i. Krisztus urunk kisérői, az apostolok, vetésen menvén keresztül kalászokat tépdeltek s a magvakat kezeikkel dörzsölvén ki, megették. Ekkor pedig már a kenyérsütés régi találmány volt, de még általánosan el nem terjedt.

Hogy az első emberek tápszere legfőképen makkból, gyümölcsből, gyenge növényekből és azok gyökereiből állott, jól tudjuk; s hogy később az elejtett vadak husával táplálkoztak, szinte ismeretes. De mikor jött szokásba a kenyér, arról biztos adatunk nincs. Az emberi nem fejlődésével a földmivelés lassanként virágozni kezde, minek következése az volt, hogy eledelül használható termékek mindig bővebben állittattak elé. A legelső helyet a tápszerek közt eleitől fogva a gabnanemek foglalták el. Ezek azonban learatás után nem sokára megkeményednek, azét vizben áztatták és puhitották őket, hogy élvezhetők legyenek. Igy éltek ezzel kenyér gyanánt a görögök és rómaiak. Később szokássá vált, a gabnát megfőzni ollyformán mint nálunk a riskását s ezért a rómaiakat „kásaevőknek” gunyolták. Még később azon gondolatra jöttek, hogy a különböző gabnanemeket, mint buzát, rozsot, árpát, zabot megpörköljék, mint például a kalmukok Ázsiában jelenleg is cselekszenek, vagy mint némelly afrikai népek, kik most is még pörkölt árpával élnek nagyobbára. a pörkölés könnyité a gabnaszemek elporlását s arra vezetett, hogy a szemek szétzúzása által lisztet készitsenek. Ez volt első kezdete az őrlésnek.

Mózes idejében az egyiptombeliek kézimalmokat használtak, e szerint lisztet eléállitani már tudtak; szokásban volt szinte a liszt közé kovászt keverni: de mind a mellett igen tökéletlen kenyeret sütöttek. Ennek több oka lehetett. Először az, hogy tökéletes malom hiányában jó lisztet nem állithattak elé s a langját korpájától elválasztani eszükbe sem jutott; másodszor az, hogy sütőkemenczék hiányában sütni sem tudtak, mi miatt valóságos kenyerük nem is volt, csupán pogácsát sütöttek, miután a laposra nyujtott tésztát a parázsba takarták ollyformán mint nálunk a pásztorok és molnárok cselekesznek. – Krisztus urunk születése előtt 715-ik évben a rómaiak egyik királya, Numa, a gabnapörkölé sünnepét rendelte el. Ebből az tünik ki, hogy ekkor a kenyérsütés még nem volt általánosan elterjedve, habár jóval előbb, t. i. József idejében már nyilvános pékek müködtek Aegyptomban. Rómában csak 580 évvel Kr. U. születése előtt találunk pékeket. Ez időtől fogva azonban a kenyérsütés mindinkább terjedt és az izlés finomodásával mindinkább tökéletesedett, kivált mióta czélszerü malmaink vannak, és most már annyira el van terjedve e mesterség, olly közönségessé lett, hogy gazdasszonyaink e tekintetben a kitanult mesterekkel vétekednek, sőt gyakran felülmulják őket. S mi magyarok a nőt rendesen arról szoktuk megitélni, minő kenyeret tud sütni. A főnebbiekből kitünt, miszerint a gabna megőrlésére legelsőben kézimalmokat használtak, mellyeknek hajtására a legalábbvaló rabszolganők voltak rendelve. Idővel azonban lovakat fogtak belé s igy századokon keresztül használtattak szerte egész Europában, mignem a sokkal czélszerűbb vizimalmok amazokat kiszorították.

A vizimalom feltalálóját nem ismerjük s azt sem tudjuk pontosan, mikor vétetett először használtba. Annyi bizonyos, hogy Kr. U. születése táján lett közönségessé. A vizimalom most már számos erőműtani ismereteink következtében meglehetős tökélyre vive, habár tagadni nem lehet, miszerint a találékony észnek e téren még tág mezeje nyilik. Kétféle vizimalmot ismerünk: alulcsapót és felülcsapót. Alulcsapó vizimalomnak nevezzük azt, mellynél valamely mozgó viztömeg a malomkereket alul érinti. Ezt ott használják, hol elegendő víz van, mely folyásával (esésével) olly erőt fejt ki, hogy a malmot folytonos működésben tartja, például negy folyókon vagy sebesfutásu patakokon. – Felülcsapó pedig az ollyan malom, mellynél a v iz a malomkereket felülről érinti. ezt ott használják leginkább, hol kevés a víz arra nézve, hogy önmozgása által a malmot hajtsa. Ennek szerkezete tehát ollyan, hogy a víz nemcsak folyása, de sulya által is hat. Az illy kerekeknél nem lapátokat, hanem egyszersmind sebességi ütése által hozatnak mozgásba. – Egy Heine nevü lieflandi kovács olly vizimalmot talált fel, mellyet sem folyó, sem patak nem mozgat, hanem egészen szárazon épült. – Ennek szerkezete egyébiránt a felülcsapó malmokéval egyez, s feltalálója csupán a víz alkalmaztatására nézve fedezett fel ujat. Ő ugyanis a kerék fölibe egy körülbelül 10 akó vizet tartalmazó edényt alkalmazott, mellyből zsilip segitségével a víz a kerék ládáiba meglehetős magasságról lebocsáttatik s igy az egész szerkezetet mozgásba hozza. A kerék alatt a víz egy nagy vizfogóba gyült, honnan az alkalmas szerkezetü, a főkerékkel összeköttetésben levő és igy folytonosan működő szivattyúk által ismét a felső viztartóba vezettettek viszsza. Az elpárolgott és szétlocscsant víz helyébe néha egy két akónyit töltött, s igy malmát folytonosan müködtette.

A szélmalom az ujabb találmányok egyike. Körülbelül 700 éves: azonban alig 300 esztendeje, hogy Európában használják. Az elmult két utolsó században sokat javitottak ezek szerkezetén a németek, francziák és angolok s különösen oda iparkodtak, hogy e malmok bármi szélmozgásban hasznavehetők legyenek. Ezt körülbelül el is érték, mert a külföldi szélmalmok erős szélben szintügy működnek, mint gyenge szellőben. Ezt az által eszközölték, hogy a szárnyakat összehuzható és kiterjeszthető vitorlákkal látták el. Legjobbaknak bizonyultak be eddigelé a hollandi szélmalmok, mellyeknél az egész fedél a szárnyakkal együtt arrafelé forditható, a honnan a szél fú. Nálunk a szélmalom nem tudott meghonosulni, mert nincsenek molnáraink, kik vele bánni tudnának.*) Pedig a vizben szükölködő alföld vajmi nagy hasznát vehetné az illy malmoknak! Valódi áldásnak és szerencsének tekinthetnők, ha ügyes kezelők találkoznának, kik az itt ott szemlélhető, de nagyon ritkán működő szélmalmainkat meginditanák. Ez által legalább a barmot és embert kinzó, időt rabló és gazdasági szempontból felette kárhoztatandó szárazmalmokat mellőzhetnők, mellyek valódi csapása az alföldnek. Meg kell itt emliteni, miszerint e század elején egy Scharbow nevü lübecki molnár egy igen czélszerü malmot készitett, melly olly helyeken, hol néha a víz teljesen kiapad, igen nagy előnynyel használható. Ő ugyan is a rendes vizimalom fölibe vizirányos szárnyakkal ellátott szélmalmot épitett s a kettőt ugy kötötte össze, hogy egyik a másikat mozgatta, mihelyt az összeköttetés megtörtént. Míg elegendő víz volt addig a vizimalom járt s mozgatta a fölötte levő szélmalmot is, ha pedig a víz elapadt, azonnal a szélmalmot eresztette meg s igy sikerült mind a két malmot folytonos működésben tartani. –; Olly malom is találtatott fel, melly sulyok által mozgattatik, hasonlag a toronyórákhoz, de nem igen terjedt el. Olaszországban itt ott életbe léptették e találmányt, s egy huszonnégy órában egyszer huzatott fel, négy véka buzát őrlött egy óra alatt. – Mind ezeknél nevezetesb azonban a gőzmalom, melly a legujabb idő szüleménye. Ez mind a vizi-, mind a szélmalmot fölöslegessé teszi, mert egyetlen egy gőzmalom számtalan más malmok helyét pótolhatja. Hazánk némely nagy városaiban illy gőzmalmok működnek, mint Pesten, Aradon, Csabán stb, de általánosan nincs kellőleg méltányolva, vagy ha van is, némely nag és népes magyar városban ocsmány önérdek és szűkkeblüség gátolják a megbecsülhetlen találmány életbeléptetését.

Az ételek- és italokra nézve megjegyezzük általánosan, mikép a régiek nagyon szerették az édességeket, s tápszereik becsét többnyire e tulajdonság szerint intélték meg. A főzelékek közül leginkább ették a répát, a hüvelyes veteményeket nem igen ismerték, de annyival gyakrabban főzték péppé a buzát, rozsot és árpát A burgonyát, habár a világ kezdetétől fogva meg volt is, nem igen ismerték. E hasznos növény Amerikából ered. Európába Drake Ferencz hozta 1586-ban. Itt csakhamar elterjedt annyira, hogy most már alig van ország e földrészen, hol ne termesztenék. S ezt igen jól teszik, mert termesztményeink között egy sincs, melly szükség esetében annyira pótlója lehetne a kenyérnek, mint e növény. – Nagy éhségtől nem félhetünk, ha elegendő burgonya termett. Vaj és sajt a legrégibb tápszerek közé tartoznak A kávé ismeretlen volt a régiek előtt, nemkülönben a thea és chokolade. A kávé eredetileg Arabiában honos. Itt ugyanis mintegy husz lábnyi magas, de igen vékony kávéfák nőnek, mellyeknek levelei a babérlevelekhez hasonlitanak, s mindig zöldek. Az eleinte zöld, de később barnapiros gyümölcs cseresznyealaku és két magvat (kávészemet) rejt. A fa két év alatt megnő, s évenként háromszor érlel gyümölcsöt. A kávét a 17-ik század első felében az olaszok hozták Európába, s ime most már általánosan el van terjedve. – A chokolade, mellyet 1520-ban először a spanyolok hoztak Európába, Amerikából veszi eredetét. Ezt a cacao-fa gyümölcséből készitik. E fa nem nő magasra, hanem meglehetős vastag és széleslevelü. Gyümölcse hosszu ugorkához hasonlit, s nem egyéb, husos hüvelynél, mellyben mintegy husz vagy harminczmandolaszerü bab (cacaobab) található. Évenként kétszer szüretelnek. – A thea 200 év óta ismeretes Európában. A thea Chinában és Japanban mintegy 10 láb magas bokorról szedetik, t. i. e bokor leveleit évenként háromszor leszaggatják és megszáritják – ez a thea. – Bort és sört a régiek is ismertek, de a pálinka a középkor találmányai közé sorolandó.

* * *

Az eddigiekből kitünt, miszerint a régi kor találmányainak történetét olly áthatlan homály fedi, hogy a legfontosb tárgyak feltalálóit megnevezni, vagy feltaláltatásuk idejét meghatározni képtelenek vagyunk. Elég példa van rá, hogy gyakran az ujabb kor találmányainak meghatározásával sem boldogulunk; mert egyik is, másik is magának akarná tulajdonitani a feltalálás dicsőségét. Ebből aztán olly zavar támad, hogy a részrehajlatlan történész legjobb igyekezete mellett sem képes az igazság nyomára jutni. Igy vagyunk az elészámláltakkal, s különösen az ételekkel és italokkal. Ezért a régi kor találmányainak részletes leirásával tovább nem bibelődünk, hanem a következő czikkben rövid átnézetét adandjuk az ókor találmányainak, azok elterjedését általános vonásokban ecsetelvén, s azután a középkor találmányaira térünk. Igy lassanként tisztul a láthatár, a bizonytalanság fogy, és mi lépésről lépésre közeledünk olly időszakhoz, mellyben biztosb nyomon haladhatunk, és a részletességek gyönyörködtetnek.

Vasárnapi ujság 1855.