Benedek Elek

Élete

Benedek Elek Kisbaconban született 1859. szeptember 30-án (a település akkor Udvarhelyszékhez tartozott, ma Kovászna megye része). Édesapja Benedek Huszár János, édesanyja Benedek Marczella. Gazdálkodó székely katonacsaládból származik, ősei a lófő, illetve gyalogkatona rendhez tartoztak. Apai nagyapja, István, huszárként vett részt az ún. francia háborúkban. Anyai nagyapja, Benedek András Bardócz szék asszeszora volt. A kisbaconi Benedek család első, oklevelekben említett tagja Benedek Urbánus, aki a 15. században élt. 1665-ben Benedek Mihály és fiai Apafi Mihály fejedelemtől címeres nemeslevelet kapnak. Ez a nemeslevél, amint azt Benedek Elek az Édes anyaföldem -ben elmeséli, elveszett, ami nem kevés kellemetlenséget okozott a családnak, mivel annak férfi tagjai így nem mentesültek a székelységre nehezedő kötelező katonáskodás alól.

Elemi tanulmányait a kisbaconi falusi iskolában kezdi. Alig nyolc évesen íratják be a székelyudvarhelyi református kollégiumba, életútjának ez a fordulata egybeesik az osztrák–magyar kiegyezés történelmi momentumával, amely a sötét Bach-korszak lezárását jelenti. Az Udvarhelyen töltött diákévek mély nyomot hagynak az íróban. A gimnázium nyolc osztályának elvégzése után ugyanott érettségizik.

1877 és 1881 között a budapesti egyetem bölcsészkarán tanul magyar–német szakon, majd filozófiát is hallgat, de nem szerez diplomát, inkább az újságírói pályát választja. Egyetemi évei alatt versei jelennek meg az Üstökösben.
Ballada- és népmese-gyűjtését megmutatja Gyulai Pálnak, aki felolvas belőlük a Kisfaludy Társaságban. Népköltészeti gyűjtésének anyaga, Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób gyűjtésével együtt a Magyar Népköltési Gyűjtemény harmadik részeként megjelenő Székelyföldi Gyűjtés című kötetben lát napvilágot 1882-ben.

1881-től a Budapesti Hírlap munkatársává válik. 1884-ben megnősül, Fischer Máriát veszi feleségül.
1885-ben adják ki első számottevő könyvét, a Székely Tündérországot.
1886-tól az Ország Világ szépirodalmi lap szerkesztője. Munkatársai többek között Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Vajda János.
1887-ben veszi kezdetét viszonylag rövid ideig tartó politikai karrierje: a kormányon lévő, Tisza Kálmán-féle Szabadelvű Párt színeiben indul a nagyajtai választókerületben. Első képviselőházi beszédében a magyar gyermekirodalom és könyvkiadás terén uralkodó áldatlan állapotok ellen emel szót.
1892-ben már Apponyi Albert ellenzéki Nemzeti Pártjának tagjaként indul a választásokon, de sikertelenül.
1902-ben szakít a politizálással.
1889-ben gyereklapot indít Pósa Lajossal, Az Én Újságom címmel, amely mérföldkőnek számít a magyar ifjúsági lapok történetében, és meghatározza a következő évtizedek idevágó törekvéseit.
1894-ben újabb folyóiratot indít: a Nemzeti Iskolát tíz éven át szerkeszti, a magyar közoktatás ügyének jelentős fórumává alakítja. Sorrendben a következő általa indított lap, a Magyar Kritika Benedek Elek rendkívüli sokoldalúságát és ambícióját bizonyítja. Ennek a kiadványnak többek között Osvát Ernő is munkatársa volt.
1894 és 1896 között újabb könyvei jelennek meg, több műfajban is kipróbálja magát. A Huszár Anna nyitja lányregényei sorát. Ekkor jelenik meg a kortársak körében nagy visszhangot kiváltó műve, a Testamentum és hat levél, majd monumentális mesegyűjteménye, a Magyar mese és mondavilág öt kötete.
1896-ban megkezdi a kisbaconi ház építését, mintegy megelőlegezve későbbi végleges hazatérését szülőföldjére.

A századforduló közeledtével egyre nehezebbé válik a székelység helyzete, nagy mérteket ölt az elszegényedés és ennek következtében a kivándorlás. Éppen ezért Benedek Elek örömmel mond igent 1901-ben Győrffy Gyula felkérésére, hogy a székely kérdésről írjon cikkeket a Magyarság című lapba. Kritikai hangvételű írásai azonban nem aratnak tetszést a hatalom képviselőinek körében, 1902-ben már véget is ér a lappal való együttműködése. Mi több, nem hívják meg az 1902. augusztus 28-i tusnádi Székely Kongresszusra sem. Még ugyanabban az évben új lapot indít Földes Gézával, Magyar Világ címmel, ez azonban anyagi nehézségek miatt már egy év múlva megszűnik, és utolsó cikkében Benedek Elek már egész újságírói karrierjét „temeti”. Ennek ellenére 1907-ben, Apponyi Albert kultuszminiszter felkérésére még elvállalja a Néptanítók Lapjánakszerkesztését.
1909-től ismét gyerekeknek szóló lapot, a Jó Pajtást szerkeszti, Sebők Zsigmonddal együtt. Sebők 1916-ban bekövetkezett haláláig társszerkesztője, utána főszerkesztője a lapnak, egészen 1923-ig, amikor a Cimbora kedvéért lemond a Jó Pajtásról.
Az első világháború évei alatt Budapesten él. 1919-ben felesége, beteg gyermekükkel, Jánossal hazatér Kisbaconba.
1921-ben Benedek Elek végleg hazatér szülőfalujába. Fogadalma szerint egy esztendeig nem mozdul ki portájáról, de lassan mégis bekapcsolódik az újjászerveződő erdélyi magyar irodalmi életbe: 1922. július 31-én beszédet mond a Segesváron rendezett Petőfi-emlékünnepségen, és cikkezni kezd a Keleti Újságban.

Az Égető Árpád baróti nyomdájában napvilágot látó Én naptárammal kezdi meg itthoni szerkesztői munkásságát, majd 1923-tól kezdetét veszi a Cimbora küzdelmes története. Közben bekapcsolódik a Kós Károly, Nyírő József, Szentimrei Jenő nevével fémjelzett Kaláka társaság munkájába. A falvakat járják, hogy a legmostohább helyzetű magyar településekre is eljuttassák a magyar irodalmat és kultúrát. Főszerkesztője lesz a Vasárnap című lapnak, amelyet a Kaláka tagjai alapítottak. Gyakorlatilag üllő és kalapács közé kerül a konzervatívok és baloldaliak csatározásában. Ilyen körülmények között a Vasárnap, amely később a Vasárnapi Újság címet veszi fel, nem tud hosszabb ideig fennmaradni.
Életének utolsó éveit teljes egészében a Cimborának szenteli. Egyre nyomasztóbb anyagi gondok között küzd a lap életben tartásáért, miközben irodalmi és nem irodalmi polémiák kereszttüzében is helyt kell állnia. 1929-ben a Cimbora kilátástalan helyzetbe kerül.
Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben, végzetes agyvérzés éri. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak”.
Augusztus 20-án helyezték örök nyugalomra a kisbaconi temetőben, feleségével együtt, aki – korábbi fogadalmukat megtartva, miszerint egyikük sem fogja túlélni a másikat – követte férjét a halálba.
Temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze, a helybeli lakosság, rokonság mellett a közélet neves személyiségei is nagy számban jelen voltak.

forrás: benedekelek.ro