Barbacs Közösségi Oldala

Barbacs Közösségi Oldala hírei

Jókai Mór: Nándorfehérvár

555 évvel ezelőtt volt a nándorfehérvári diadal. II. Mehmed 1456. július 4-én vette ostrom alá a várat, majd Hunyadi János egy július 14-én zajlott ütközetben áttörte a török hajózárat a Dunán, és csatlakozott sógora, Szilágyi Mihály várat védő seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztes sereg segítségével vereséget mért a török hadseregre.

Jókai Mór így írt erről az eseményről:

Midőn Mohammed kimondá, hogy amint egy Isten van az égben, úgy egy úr leend a földön, nagyon jól tudá, hogy a föld többi urai mily gyöngék ellenében s mint rontják egymást közösen. A sok nagy népek apró fejedelmei annyira el voltak foglalva csekélységes ügyeikkel, hogy Mohammed egész bizonyossággal vélte meghatározhatni: hány nap múlva fog Belgrádon ünnepelni és azután Budán, azután Bécsben, azután Párizsban.
És bizonyára, ha az első dátumban meg nem csalódik, a többi könnyen bekövetkezhetett volna.
Midőn százhatvanezer emberrel s iszonyú ágyúival Nándorfehérvár alatt megjelent, a magyarokon kívül a fenyegetett népek egyike sem küldé ellene ígért seregeit. A budai országgyűlés rémülettel hallá a hírt, csak a Cilley–Gara-párt és Hunyady nem osztá a rémületet.
Amazok azt hivék, hogy Hunyady el fog veszni, ez pedig azt, hogy meg fogja menteni a hazát.
A rendek, a király, az országhoz mindig jogot tartó pártok siettek minden hatalmukat átruházni az egyetlen férfira, kit veszély idején mindig készen találtak.
Hunyady rögtön ellátta eleséggel és hadsereggel Belgrádot, s míg ez az előre nyomuló török hadat fenntartandá, sietett sereget gyűjteni annak felszabadítására.
Szilágyi Mihály, Belgrád kormányzója már június elején tudósítá a királyt, hogy Mohammed megérkezett.
László rögtön elfutott Bécsbe, vadászat színe alatt hagyva el Budát s a veszélyes napok dicsőségét Hunyadynak engedve át.
Eltűnése jeladás volt az udvarába gyűlt főuraknak, ki-ki szaladt haza a maga várába, menedékről gondoskodva harc helyett.
Mi állt még Mohammed útjában, hogy Magyarországot, hogy Európát a félhold uralma alá görnyessze?
Semmi más, mint Hunyady, rettenetes nevének hatalmával. Mert az egész hadsereg, mellyel ő Karomnál tábort ütött, Mohammednek bátran útját állva, alig tevé a török seregnek egy tizedrészét.
És Mohammed egész túlsúlyával hatalmának nem merte őt ott ből valók, diákok, földművesek, parasztok. Fegyvereik, megtámadni, hanem előbb Belgrád ostromához kezdett.
Nándorfehérvár a Duna és Száva által képzett hegyes félszigetben fekszik egy emelkedett sziklaormon, nehéz falakkal körülvéve, a száraz felőli oldalán bástyákkal és árkokkal védetve.
Vele átellenben fekszik Zimony, mindkét várost egy híd köti össze.
Öt mérfölddel odább, a jobb parton áll Zalánkemény a hajdani Rittium romjain.
Mohammednek kétszáz vitorlából álló hajóhada egész odáig tartá a Dunát elzárva, hogy a magyar sereg Belgrád segélyére át ne kelhessen.
A száraz felőli bástyák ellenében huszonkét roppant ágyú volt felállítva, huszonhét láb hosszú csövekkel, s hét roppant mozsár, melyek kőgolyókat hajigáltak a várba, s melyek dörgése Szegedig elhallatszott. A nagy templom a város alatt lőporral és ostromszerekkel volt megtöltve, s egész seregei a tevéknek és bivalyoknak hordták a fegyvereket az ostromló sereg számára.
Hunyady mindezt tétlenül nézte, várnia kellett, míg több haderő gyülekezik hozzá.
Nemsokára megérkezének a karomi táborba Koroghi, Rozgonyi és Kanizsay bandériumaik élén, s utánuk a szent missionarius Kapisztrán barát, összegyűjtött keresztes hadával.
Ennyi erőnövekedés elég volt Hunyadynak arra, hogy az elhatározó harcot megkezdje, mely eldöntse Magyarország sorsát.
Első teendő volt a várba élelmiszereket és új haderőt küldeni.
Ez lehetetlen volt mindaddig, míg a török hajóhad a Dunát elzárva tartá.
Meg kelle próbálni a leglehetetlenebbet. Hunyady jól látta, hogy a török gályák sokkal nagyobbak voltak, mint azon kis tölgyfahajók, melyek a péterváradi kikötőben rendelkezésére állottak, azonban mégis megkísérté velük amazokat megtámadni.
Felülteté a dereglyékre a keresztes had egy részét és Koroghi gyalogságát, csupán egy gályát rakva meg legjobb vitézeivel s nehéz kartácságyúkkal, s maga a parton kísérve lovasságával kisded hajóhadát, ráereszté őket a törökökre.
Roppant hahota fogadta a közelgőket a török gályákról, nevetségnek tetszék dereglyékkel támadni meg a nehéz vitorlás hajókat.
De az első támadás komolyságra tanítá az ellent.
A fanatizált keresztesek vad dühvel rohantak elleneikre, a közelből hajigálták rájuk az olthatatlan görögtüzes koszorúkat, míg az elöl evező gálya egyenként süllyeszté el ellenei hajóit ágyúi lövéseivel.
A roham hevessége kényszeríté a törököt egész hajóhadát a csatába hozni, melyet a belgrádiak észrevéve, hirtelen negyven hajóval kirohantak a Dunára, két tűz közé szorítva a sokkal hatalmasabb ellent.
A török hajóhadnak ekkor vált kárára gályái nagysága; a szűk vízben két oldalról támadtatva meg, egymás miatt nem tudtak mozogni.
Ötórai harc után szét volt rombolva az egész török hajóhad, a legnagyobb gályák elfoglalva, a kisebbek elsüllyesztve, felégetve, s a diadalmas magyar had szent győzelmi énekkel vonult be az ez oldalról megmentett testvérei várfalai közé.
E diadal elég jó volt kezdetnek. Nemsokára megérkezék Belgrád alá a segélyül jövő keresztes had. Mintegy hatvanezer ember, nagyobb részint a népamit hirtelen kézbe kaphattak: nehéz, rozsdás kardok, kaszák, csépek és buzogányok; de mind jó fegyver az oly emberek kezeiben, kik föltették magukban az utolsó leheletig nem hagyni el a csatatért.
Papok, barátok pótolák náluk a vezérek helyét, harangok, csengettyűk a trombitákat. – „Jézus!” volt a vezényszó, s azután: „Rajta, magyar!”
Mohammed megvetőleg nézte, mint sereglenek a túlparton e csőcselékhadak, s nagy szavakban esküvék, hogy azon vár, mely atyjának hét hónapig tudott ellenállani, tizennégy nap alatt birtokában leend, s diadalát két hónap múlva Buda ormain fogja ünnepelni.
Nyolc nap, nyolc éjjel folyvást dörögtek a faltörő ágyúk Nándor falai ellen, s a külső bástyákat nagyrészint romokba dönték.
Július 21-én az alkonyat óráiban általános ostromra zúdítá seregeit Mohammed.
Miden lépést drágán fizettek meg az ostromlók, de ott az emberélet olcsó volt, s a magyar seregek dühös viadal közben kiszoríttattak a külvárosból, melynek ledőlt bástyáira az ostromlók kitűzték diadaluk jeleit, a lófarkas félholdakat.
Eszünkbe jut itt Dugovics Titusz neve, kinek emlékét megtartogatta az utókor annak tanúbizonyságára, hogy vannak pillanatok, mikben az ember saját életét tétovázás nélkül veti oda.
Egy tornyot védett a magyar hős, melyet túlnyomó török had ostromla. Egy pillanatban óriási török zászlóvivő ugrik fel a bástyára s diadaljelül fel akarja tűzni a kezében emelt félholdat.
Dugovics kifáradt erejével nem bírva a törököt leküzdeni, hirtelen egész testével ráveti magát, s átnyalábolva magával együtt lerántja a toronyból. A százlábnyi mélységbe mindkettő agyonzúzva jutott le.
Már hangzott a szultán sátorában a diadalzene, már a vezérek készültek seregeikkel együtt hajóra ülve Zimonyba átköltözni, nem bírva visszatartani a belváros ellen rohanó árt, a törökök nem küzdhetve mindnyájan a hídon, mely a belvárost a külvárostól elválasztá, merészen rohantak le az árkokba s kapaszkodtak fel a falakra.
Már reggeledett, s a csata még mindig egyenlő hévvel folyt, a vár körüli árok már tele volt ostromló tömegekkel, kik egymás holttesteivel temetve be az árok vizeit, kapaszkodtak fel az ormokra, s a védők már belefáradtak a küzdelembe, hol egy emberre tíz ellenség jutott.
E pillanatban, midőn a végerő is kifogyni látszék, körös-körül megzendül a „Jézus!” kiáltás, s a keresztes sereg vezére, Kapisztrán János által a fanatizmusig felbuzdítva, olajba és szurokba mártott rőzsekévékkel rohan a falakra, azokat meggyújtva s az ostromlók közé az árkokba szórva. Azokat zavarba hozta az olthatatlan tűz, mely ellen semmi fegyver sem bírta őket megvédeni, s vad sietséggel törték magukat az árokból kijuthatni, mely körös-körül lángba borulni látszott, mintha víz helyett lávafolyamot bocsátottak volna bele. Aki nem menekülhetett, az olthatatlan lángok között égett meg nyomorúan.
E rémjelenet megdöbbenté azokat is, kik a hídon harcoltak, hirtelen összezavarodva visszafordultak, vezéreiket, kik elöl voltak a harcban, mostan hátul hagyva. A dühbe hozott kereszthad utánuk rohan, vérszemet kapva. A fanatizmus ellen nem segít sem fegyelem, sem vitézség; a janicsárok színe-java elhull a kaszák és buzogányok csapásai alatt, elesik vezérük maga, a rettenetes Kazán bég, annyi véres csaták diadalmas hőse, elesik Karazi bég, a ruméliai seregek vezére, s az egész török sereg kiveretik a külvárosból is, otthagyva a csatatért, halottaival s kitűzött zászlóival a győztes magyar seregnek.
Hunyady rögtön ellátá a tört falrészeket hadai legjavával, megtiltva nekik az ellenségre kirohanást.
De a fegyelemhez nem szokott kereszthad nem bírt a vezér szavának engedelmeskedni. A tilalom ellenére kiszökött néhány ezer a várból, s egy dombra felállva elkezdett az ellenségre nyilazni.
Egy sereg spahi ellenük nyargalva, azokat a keresztes csoport oly nyílzáporral fogadta, hogy kénytelenek voltak visszafordulni: kevés idő múlva tehát még több jött rájuk; a bátor fiúk azokkal is elfogadták a harcot, melyet többi társaik meglátva a falakról, nem hagyták magukat többé visszatartóztatni, hanem siettek a csoport segélyére.
Kapisztrán barát észrevéve társai veszélyét, fut közibük, vissza akarva őket téríteni a városba; oda érve azonban őt is elkapja a harc lelkesedése, s ahelyett, hogy csitítaná, magával ragadja a sereget, mely nem tekintve merénye kivihetetlenségét, nekirohan az egész török tábornak.
Hunyady már látja, hogy a kereszthad maga ellen zúdítá az egész török tábort, s nem bírva azt visszatéríteni, elhatározá magában legalább kivágni a bajból, s míg a barát buzogányos hadával három sáncot foglal el a töröktől minden ágyúval egyben, a vezér egész seregével előtör a kapukon.
Mohammed látva, hogy a csőcselék barát vezérével egyik sáncát a másik után foglalja el, dühbe jöve, az egész spahi dandárt küldi ellenük, kiknek rohamát a kereszthad nem tarthatva fel, megszalad, s a lovasság tömegétől gázoltatva szinte a város faláig fut hanyatt-homlok vissza.
Egyszerre megszólalnak Hunyady trombitái. A minden kapukon előrohanó lovasság tág kanyarulatban vágtatott a spahik mögé, egy jól kivitt mozdulatban elvágva azokat a janicsároktól, kik a sereg derekán álltak, élükön Mohammeddel.
Most a spahisereg rögtön két tűz közé szorul, s míg a magyar lovasság mindig messzebb tereli őket a csatatérről, azalatt Hunyady páncélos gyalogsága zárt rendben nyomul a janicsárok ellen.
Erre általános lesz a csata; mindenütt hangzik a harckiáltás, a fegyverek csengése, a lovak robaja, az ágyúk dörgése s a halálordítás, mindenütt foly a vér, hullanak a hősök, elöl küzdenek a vezérek: maga a szultán is csatarendben harcol a magyar gyalogság ellen, míg egyszerre egy gerely által oldalba üttetve, vett sebén megrémül, s megfordítva lova kantárát, nyargalva hagyja el a csatatért.
A szultán futása eldönté az ütközetet.
A darabokra szaggatott török had roppant tömege semmi által sem tartatva többé össze, elszéledt, szétveretett, több mint negyvenezer halottat hagyva a csatatéren az árokban, a sáncok között.
Mohammed a következő éjjel serege romjaival visszavonult Romániába, a győzteseknek hagyva táborát, háromszáz ágyút s huszonhét gályát élelemmel rakva.
Futása riadó jel volt a szerbeknek: a rájuk küldött seregeket basájukkal együtt agyonverék.
A Belgrád alól elfutott török had még biztos menhelyére jutva is annyira el volt telve félelemmel, hogy Hunyady puszta közeledtének hírére elkezde széjjelszökdösni. Mohammed csapatonként öldösteté le Sophiában a visszahozott szökevényeket.
A roppant hullámcsapás, melynek egész Európát el kellett volna önteni, a legelső sziklaparton széttörött. Mohammed megalázva tért vissza országába, s kénytelen volt becsülni és elismerni azon népet, mely bátorságával s honszeretetével egyedül bírta őt legyőzni.
E tettel be volt végezve Hunyady missiója. A világszellem azon órában, melyben dicsőség koszorúját feltevé fejére, visszahívta őt magához.
Midőn az európai fejedelmek magasztaló üzenetei egymás után érkeztek Nándorfehérvárra, a hős, ki azokat megérdemelte, már megszűnt élni; a harc fáradalmai megtörték teste erejét, s csatáinak osztályosa, a jó Kapisztrán könnyezve adá tudtára, hogy halála közel van.
A haldokló hős magához hivatá fiait: Lászlót és Mátyást, mindkettő hős volt már akkor; ott megáldá őket, s örökségül hagyta számukra – honszeretetét. A körüle álló főurakat kérte, hogy szeressék fiait, s ne hagyják el a hont.
Néhány pillanat múlva Magyarországnak s a keresztyénségnek legnagyobb embere a magasabb hazákba tért meg.
Feledhetetlen, mint ember, mint hadvezér, mint hazafi.
Tízszer verte meg elhatározó ütközetben az ozman haderőt, s még ellensége is megsiratá – a nagy Mohammed Európa legnagyobb hadvezérének nevezte őt.
Kevés nap múlva utána költözött a boldogabb hazába lelki barátja, a nándori győzelem osztályosa, a hetvenéves Kapisztrán barát is.

Forrás:
Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban
http://mek.oszk.hu/00800/00840/html/jokai67.htm

Címkék: jókai mór: nándorfehérvár

Kommentáld!

Hozzászólások

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben

Ez történt a közösségben:

Friss események »

Szólj hozzá te is!

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó: