A rábaközi helytörténészek kutatómunkájuk során számos értékes és érdekes ˝leletet˝ is találnak. A napokban ezekből rendeztek bemutatót Csornán.

Gyűjteményük féltve őrzött darabjait mutatták be egymásnak a minap a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának tagjai. Volt helytörténész, aki olyan tárgyakat vitt magával, melyek közt a korkülönbség csaknem 2000 év.

Sipos Sándor ugyanis Ravazd környékén gyűjtött fibulákat, azaz római kori ruhatűzőket és egy második világháborús amerikai nehézbombázó darabkáit mutatta be. A farádi Élő Imre egy 1910-ben készült fotót
állított ki, mely az 1828-ban született dédnagyapját is megörökítette. Pálfi Imre Vágról Kossuth-bankó-gyűjteményét vitte magával a rendezvényre, valamint azt a festett kőtálat, melyet az 1944-ben a pesti gettóból kimenekített zsidó asszony ajándékozott egy rokonának. Balsay Endre az Esterházy-hitbizomány erdőgazdasági üzemtervét és a csornai malomfői erdő térképét választotta. Németh László a beledi zsidóságról gyűjtött anyagának részleteit ismertette.

Élő Imre egy olyan fényképet mutatott meg, melyen az 1828-ban született dédnagyapja is látható.

A tárnokréti Nagy Ferenc a csornai Wittman Béla által készített gyerekcsizmát „akasztotta le a szegről". Érdekes dokumentumokkal ismertette meg társait Kálmán Gyula Szilsárkányból. Mint elmondta, egy kidobásra ítélt asztal fiókjából került elő annak idején a szilsárkányi születésű Hegedűs András egykori miniszterelnök elemi és polgári iskolai bizonyítványa. Felolvasta a politikus egyik dedikációját is, melyben ez szerepel: „Neveljétek fel gyermekeiteket jobb korban, mint mi tettük veletek."

A bemutatott tárgyak mellett egy megható pillanat is emlékezetessé tette a kutatók összejövetelét. A rábcakapi Szabó Gyula ugyanis 1948 után először találkozott egykori csornai polgári iskolai igazgató-tanára, Bársony Kálmán fiával, ifjabb Bársony Kálmánnal.

____________________________________________________________

Kedves Klubtagok, Kedves Ismerőseim!

Többen kérdeztétek, hogy én mit vittem megmutatni a megbeszélésre.

Sok mindent, pár dolgot kiemelnék.

A legfrissebb, ami most foglalkoztat: Vámos Sándorné kölcsönadott egy könyvet, ami 1943-ban jelent meg, és találtam benne rengeteg érdekes dolgot Barbacsról és a Rábaközről, de az egész akkori Magyarországról is. Folyamatosan fel fogom majd tölteni a kutatók oldalára és a kluboldalakra a települések híres személyiségeiről, akik ebben szerepelnek, az adatait.

Elvittem újságcikkgyűjteményemet, ez egy vastag dosszié már, ebben őrzöm a barbacsiakról megjelent cikkeket az 1980-as évektől.

Vittem egy 1826-os újságot, amelyet Szalay Balázs történelemtanárnak kölcsönadtam elemzésre, egy letűnt időszak érdekesen jelenik meg benne, szegény Farkas Mihály bátyánktól örököltük.

A gönyűi klubvezető, Lakatos Attila küldött nekem egy dokumentumot, amelyben egy barbacsi ember ügyét átadták a helyi önkormányzatnak, mert lopáson érték.

Vittem a győri levéltárban gyűjtött anyagomat Farkas Istvánról, akinek köszönhettük a régi kultúrházat, a nagy telket, amire az óvoda és az új kultúrház épült, s aki építtette a temetőnkben a kápolnát.

Kedves anyai nagyanyám, a rábacsanaki Domonkos Dezsőné sz.Takács Etelka testvéröccse Takács Ferenc a fehérterror áldozata lett Csornán 1919-ben, az ő fényképeit is vittem Balázsnak, aki most fel akarja tárni minden fellelhető anyag alapján ezt a gyászos időszakot.

A kivégzés után, az elhunytak családjai egy gyászjelentést küldtek szét, amelyen drága halottaikról megemlékezést, gyászmisét hirdettek meg 1919, augusztus 20-ára. Ezt az iratot nemrég találtam meg. Nagyanyám bekereteztette anyukám elsőáldozási emléklapját, amögé rejtették el a gyászjelentést. Leszedtem szkenneléshez a képet, akkor találtam meg. Nehezen olvasható, azt hittem nincs ilyen másnak, de a megbeszélésen kiderült, hogy jobb állapotúakat is őriznek még mások rokonai.

Ferenc bátyánkról nevezték el öcsémet, Pozsgai Ferencet, akinek szeretett öccse tárgyait nagymamánk ajándékba  adta, a kitüntetéseit, távcsövét, iránytűjét, pecsétnyomóját. Ma is szeretettel őrzi ezeket a kincseket.  

Nagymamának két kedvesnővér testvére is volt, a Margit Intézetben tanított takács Friderika nénénk, Reginálda nénénk volt a másik, aki után nagymama megőrzött egy kézzel írt 39 oldalas naplót, aminek a címe „Az agyagosszergényi ház története”. Ott működtettek „Az isteni megváltó leányai” egy iskolát, amit Reginálda nénénk vezetett a feloszlatásakor , ezért nagymamához került a halála után ez a füzet..(Jászberényben a szerzetesnők számára fenntartott intézetben hunyt el Reginálda nővér.)Nagyanyánk engem kért meg, hogy valamilyen módon emlékezzünk majd meg a testvéreiről. Ha Ferenc bátyánk pap lehetett volna, hiszen eredetileg annak készült, emiatt lett rá dühös Szamuely, nagymama lett volna a házvezetője. Özvegy édesanyjukat is segítette, Bécsben szolgált, és a testvéreiért is megtett mindent.

Dr.Takács Nándor ny.székesfehérvári megyéspüspök az életéről írt könyvben, melynek címe Kisbojtárból főpásztor, megemlíti unokatestvéreit, nagyanyámékat, ők laktak bal oldalon elöl a „Takácsházban.” Beszél a kedvesnővérekről és Ferenc bátyánkról is.

Rajtam kívül még több, min 20-an voltunk a találkozón, sorban elmondta mindenki, mit hozott bemutatásra, de csak pár szóban, mert napokig ott kellett volna ülnünk, ha részletesen mesélünk. Azért szeretem a kutatók csoportját, mert kicsit mindenki megszállott, és igazolást látok arra, hogy nem vagyok egyedül, akit annyira érdekel a múlt. Csodálom azokat, akik fiatal korúk ellenére érdeklődnek annyira a feltáratlan dolgok iránt. Azzal, hogy a jelen krónikáját próbálom rögzíteni, talán sok év múlva valakinek a kezébe, vagy szeme elé tárul valami az én feldolgozásaimból, s majd elképzel, milyen lehettem, egy kicsi ittmarad belőlem, mint mindenkiből, aki szolgálni akarja a körülötte élőket.

Tóth Lajosné, Judit