A rábaközi helytörténészek kutatómunkájuk során számos értékes és érdekes ˝leletet˝ is találnak. A napokban ezekből rendeztek bemutatót Csornán.

Gyűjteményük féltve őrzött darabjait mutatták be egymásnak a minap a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának tagjai. Volt helytörténész, aki olyan tárgyakat vitt magával, melyek közt a korkülönbség csaknem 2000 év.

Sipos Sándor ugyanis Ravazd környékén gyűjtött fibulákat, azaz római kori ruhatűzőket és egy második világháborús amerikai nehézbombázó darabkáit mutatta be. A farádi Élő Imre egy 1910-ben készült fotót
állított ki, mely az 1828-ban született dédnagyapját is megörökítette. Pálfi Imre Vágról Kossuth-bankó-gyűjteményét vitte magával a rendezvényre, valamint azt a festett kőtálat, melyet az 1944-ben a pesti gettóból kimenekített zsidó asszony ajándékozott egy rokonának. Balsay Endre az Esterházy-hitbizomány erdőgazdasági üzemtervét és a csornai malomfői erdő térképét választotta. Németh László a beledi zsidóságról gyűjtött anyagának részleteit ismertette.

Élő Imre egy olyan fényképet mutatott meg, melyen az 1828-ban született dédnagyapja is látható.

A tárnokréti Nagy Ferenc a csornai Wittman Béla által készített gyerekcsizmát „akasztotta le a szegről". Érdekes dokumentumokkal ismertette meg társait Kálmán Gyula Szilsárkányból. Mint elmondta, egy kidobásra ítélt asztal fiókjából került elő annak idején a szilsárkányi születésű Hegedűs András egykori miniszterelnök elemi és polgári iskolai bizonyítványa. Felolvasta a politikus egyik dedikációját is, melyben ez szerepel: „Neveljétek fel gyermekeiteket jobb korban, mint mi tettük veletek."

A bemutatott tárgyak mellett egy megható pillanat is emlékezetessé tette a kutatók összejövetelét. A rábcakapi Szabó Gyula ugyanis 1948 után először találkozott egykori csornai polgári iskolai igazgató-tanára, Bársony Kálmán fiával, ifjabb Bársony Kálmánnal.

____________________________________________________________

Kedves Klubtagok, Kedves Ismerőseim!

Többen kérdeztétek, hogy én mit vittem megmutatni a megbeszélésre.

Sok mindent, pár dolgot kiemelnék.

A legfrissebb, ami most foglalkoztat: Vámos Sándorné kölcsönadott egy könyvet, ami 1943-ban jelent meg, és találtam benne rengeteg érdekes dolgot Barbacsról és a Rábaközről, de az egész akkori Magyarországról is. Folyamatosan fel fogom majd tölteni a kutatók oldalára és a kluboldalakra a települések híres személyiségeiről, akik ebben szerepelnek, az adatait.

Tornaklubunk tagjai segítenek nekem a gyűjtőmunkában, nagyon sok régi képet adtak kölcsön, hogy digitalizálhassam őket, de más kincseket is gyűjtünk, amelyekből majd kiállítást szeretnénk rendezni. Ezt az oklevelet Rácz Rezsőné, Éva hozta. Én még ilyennel nem találkoztam, de a kutatók legtöbbje már látott ilyet, így ezzel nem sikerült különösebben felkeltenem az érdeklődést ott, de a kiállítás anyagába betesszük.

Elvittem újságcikkgyűjteményemet, ez egy vastag dosszié már, ebben őrzöm a barbacsiakról megjelent cikkeket az 1980-as évektől.

Vittem egy 1866-os újságot, amelyet Szalay Balázs történelemtanárnak kölcsönadtam elemzésre, egy letűnt időszak érdekesen jelenik meg benne, szegény Farkas Mihály bátyánktól örököltük.

A gönyűi klubvezető, Lakatos Attila küldött nekem egy dokumentumot, amelyben egy barbacsi ember ügyét átadták a helyi önkormányzatnak, mert lopáson érték. és néhány egyéb régi dokumentumot.

Vittem a győri levéltárban gyűjtött anyagomat Farkas Istvánról, akinek köszönhettük a régi kultúrházat, a nagy telket, amire az óvoda és az új kultúrház épült, s  aki építtette a temetőnkben a kápolnát.

Kedves anyai nagyanyám, a rábacsanaki Domonkos Dezsőné sz.Takács Etelka testvéröccse Takács Ferenc a Szamuely-terror áldozata lett Csornán 1919-ben, az ő fényképeit is vittem Balázsnak, aki most fel akarja tárni minden fellelhető anyag alapján ezt a gyászos időszakot.

A kivégzés után, az elhunytak családjai egy gyászjelentést küldtek szét, amelyen drága halottaikról megemlékezést, gyászmisét hirdettek meg 1920. augusztus 20-ára. Ezt az iratot nemrég találtam meg. Nagyanyám bekereteztette anyukám elsőáldozási emléklapját, amögé rejtették el a gyászjelentést. Leszedtem szkenneléshez a képet, akkor találtam meg. Nehezen olvasható, azt hittem nincs ilyen másnak, de a megbeszélésen kiderült, hogy jobb állapotúakat is őriznek még mások rokonai.

Ferenc bátyánkról nevezték el öcsémet, Pozsgai Ferencet, akinek szeretett öccse tárgyait nagymamánk ajándékba  adta: a kitüntetéseit, távcsövét, iránytűjét, pecsétnyomóját. Ma is szeretettel őrzi ezeket a kincseket.  

Nagymamának két kedvesnővér testvére is volt, a Margit Intézetben tanított takács Friderika nénénk, Reginálda nénénk volt a másik, aki után nagymama megőrzött egy kézzel írt 39 oldalas naplót, aminek a címe „Az agyagosszergényi ház története."

Agyagosszergényben működtettek „Az Isteni Megváltó Leányai” egy iskolát-1939.szeptemberétől-1949.szeptember 6-ig-, amit Reginálda nénénk vezetett a feloszlatásakor , ezért nagymamához került a halála után ez a füzet..(Jászberényben a szerzetesnők számára fenntartott intézetben hunyt el Reginálda nővér.) Nagyanyánk engem kért meg, hogy valamilyen módon emlékezzünk majd meg a testvéreiről.

Szalai Viktor az agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola alapítója megtalálta az interneten azt a videót, amit készítettem a naplóról. Egy 2013.decemberi rendezvényen megemlékeztek plébánosaikról, tanítóikról, ahol felhasználtak a  füzetben szereplő adatokból. Készítettek egy kiadványt is, amelyben megörökítették nagyanyám és nagy-nagynéném nevét is. Teljesült mama kívánsága, nyugodjék békében.

Ha Ferenc bátyánk pap lehetett volna, hiszen eredetileg annak készült, emiatt lett rá dühös Szamuely, nagymama lett volna a házvezetője. Özvegy édesanyjukat is segítette, Bécsben szolgált, és a testvéreiért is megtett mindent, dolgozott, hogy tanulhassanak.

Takács Ferenc és testvére, Takács Etelka, a nagymamám

Takács Ferenc az édesanyjával

Dr.Takács Nándor ny.székesfehérvári megyéspüspök az életéről írt könyvben, melynek címe Kisbojtárból főpásztor, megemlíti unokatestvéreit, nagyanyámékat, ők laktak bal oldalon elöl a „Takácsházban.” Beszél a kedvesnővérekről és Ferenc bátyánkról

is.

Rajtam kívül még több, mind 20-an voltak kutatók a csornai találkozón, sorban elmondta mindenki, mit hozott bemutatásra, de csak pár szóban, mert napokig ott kellett volna ülnünk, ha részletesen mesélünk. Azért szeretem a kutatók csoportját, mert kicsit mindenki megszállott, és igazolást látok arra, hogy nem vagyok egyedül, akit annyira érdekel a múlt. Csodálom azokat, akik fiatal korúk ellenére érdeklődnek  a feltáratlan dolgok iránt.

Engem nagyon érdekel, de mert a jelen rögzítésére vállalkoztam, nincs elég időm kutatásra.

Azzal, hogy a jelen krónikáját megörökítem, talán sok év múlva valakinek a kezébe, vagy szeme elé tárul valami az én feldolgozásaimból, s majd elképzel, milyen lehettem, egy kicsi ittmarad belőlem, mint mindenkiből, aki szolgálni akarja a körülötte élőket.

Tóth Lajosné, Judit