Forrás: http://richpoi.com/cikkek/tudomany/tortenelem-bankjegyszalagokon---kossuth-bankokkal-kezdodott.html

Történelem bankjegyszalagokon - Kossuth bankókkal kezdődött

A bankjegyek csoportjait önmagukban végződő szalagokkal kötik össze a későbbi könnyebb számbavétel érdekében. A numizmatika legújabb ága a bankjegycsomagoló szalagok gyűjtése. Az új ágazat egyik úttörője Berta András szemészprofesszor.

A szaruhártyabankjáról és a legmodernebb számítógépes operálási technikájáról méltán nemzetközi hírnevű debreceni szemészeti klinika igazgatóját szenvedélyes numizmatikusnak - régi érmék és pénzek gyűjtőjének - ismerte környezete és a gyűjtők köre.

Berta András azonban még őket is meglepte, amikor újabb területre terjesztette ki tevékenységét. Mint a gyűjteményéből a debreceni Területi Akadémiai Bizottság székházában megrendezett kiállításának megnyitóján elmondta, szakmai munkájában és gyűjtőszenvedélyében egyaránt újdonságra törekszik. Innen ered a részben a falakra is felkerült anyag, amely végigköveti a bankjegyszalagok, és bizonyos mértékig a bankjegyek történetét is. A szalagokon általában a kibocsátó bank neve, a bankók darabszáma, darabonkénti és összértéke szerepel, sokszor kiegészítve a "megolvasta" (azaz számolta) és "ellenőrizte" rubrikával.

Német és magyar nyelvű szalagok

A magyar bankjegyek és bankjegyszalagok története a Kossuth bankókkal kezdődik.  Az első felelős magyar kormány pénzügyminisztere által teremtett papírpénzeket összefogó legrégebbi szalag Asbóth Lajos - a család tagja Asbóth Oszkár, a helikopter magyar feltalálója is - honvédezredes hagyatékából származik. Ő a magyar szabadságharc egyik főtisztje volt, akit előbb halálra, majd kegyelemből 18 évi kufsteini várfogságra ítélték, amelyből 7 év múlva szabadult jó magaviseletére való tekintettel. A csomagolószalag 100 darab 15 krajcáros papírpénzt fogott össze, amelynek értéke 25 forint volt a korabeli bonyolult átszámítás szerint.

A kiegyezés utáni évekig csak osztrák bankjegyek kerültek forgalomba, amelyek csomagolószalagjai természetesen német nyelvűek voltak. Az osztrák-magyar bank megalakulása után azonban a koronásokhoz hasonlóan azok szalagjai is kétnyelvűek lettek. 1917-ben még mindig német volt a nevezett bank hivatalos nyelve, ez látható a szalag elülső oldalán, a hátsó oldalon azonban magyarul szerepelnek az adatok. Ugyanez a rend érvényesült Csehországban és Ausztriában is, jelezve a monarchia két vezető (és névadó) hatalmának főszerepét a pénzügyekben is.


Felülbélyegzett bankjegyek 

Az első világháború utáni gazdasági összeomlás egy addig nem tapasztalt inflációt is gerjesztett, amelynek csak 1926-ban vetett véget a pengő megjelenése. Érdekesség, hogy a pénzügyi konszolidáció érdekében létrehozott Magyar Nemzeti Bank csomagolószalagjával fogták egybe az ezerkoronásokat, amelyeket még osztrák-magyar bank bocsátott ki.

A pengő címletei és csomagolószalagjai tizenöt éven át alig változtak. A második világháború évei is csak lassú, nagyobb címletű bankókat nem igénylő inflációval teltek. 1944-ben, Szálasi Ferenc októberi hatalomátvétele után már nagyobb lett a pénzromlás. Noha új bankjegyeket a nyilas kormány nem nyomatott, mégis volt "saját" pénze. Zöld nyilaskereszttel és pecséttel felülbélyegezték a bankjegyeket és a csomagolószalagokat, az általuk ellenőrzött területen pedig csak ilyeneket fogadhattak el fizetőeszközül. Ebből az időből viszonylag kevés bankjegy maradt fenn, azokat elkapkodták a gyűjtők, és az értékük felment az egymás közötti kereskedelemben. A hiány hamisításra ösztönözte némelyiküket. Valódi bankjegyeket bélyegeztek felül a már említett rekvizitumokkal, hogy értékesebbek legyenek.

A felülbélyegzést már a Tanácsköztársaságot követő megszállás alatt is "feltalálták". Szegeden a román és francia csapatok parancsnoksága csak a felülbélyegzett 10 koronásokat tartotta érvényes fizetőeszköznek. Várpalotán valódi bélyegeket ragasztottak a pénzre, amelyek egyúttal tízszeres szorzót is jelentettek. A hatóságok indoklása szerint ezzel kívánták ellehetetleníteni a feltehetőleg csak lebélyegezetlen bankókkal bíró bolsevik kémek vásárlásait.

A pénzromlás megállíthatatlan volt

Ahogyan nőtt az infláció mértéke, úgy lettek egyszerűbbek a bankjegyszalagok is (ezt más helyeken is megfigyelték, a weimari Németország inflálódó márkájához képest a norvég koronát körülölelő bankjegycsomagoló-szalagok valóságos műalkotásnak tekinthetők).

A pénzromlás megállíthatatlan volt. A tízpengős szalag felvágatlan és felhasználatlan ívének a hátoldalára nyomtatták az egymillió pengős szalagot. A millió- és billiópengős papírpénzekre már nem fért volna fel a teljes elnevezés, ezért bevezették a milpengős és a bilpengős pénzegységeket.

Történelmi érdekesség: 1944 áprilisában az 1 milliárdos volt a legnagyobb bankjegy. A banknál azt hitték, ezt követi majd a 10, a 100 és az 1000 milliárdos, azaz 1 billiós bankjegy. Ezekre a címletekre el is készítették a 100-as csomagokra való csomagolószalagokat, amelyek közül az 1 billiós szerepel is a kiállításon. Csakhogy a pénzpolitikusok már milpengőben gondolkodtak, és másként nevezték el ugyanazt a pénzértéket: az április 29-én kibocsátott címletek a következők lettek: 10 ezer milpengő, 100 ezer milpengő és egymillió milpengő. Ezekhez természetesen új szalagokat kellett gyártani. Később a milpengő sem volt elég nagy, így került a bilpengő forgalomba.

A folyamat végén, 1944 júniusában hozták forgalomba a világ legnagyobb névleges értékű papírpénzét, a százmillió bilpengős bankjegyet (az 1-es után húsz nulla következett). A bankókat használták is, a 100 darabot tartalmazó köteg értékét mutató szalaggal átkötve. Az utóbbi a maga 10 milliárd bilpengős jelzésével a világ legnagyobb értéket mutató bankjegycsomagoló-szalagja.


Jött az új forint

Aztán erre még rádobtak egy lapáttal, kinyomtatták (de már nem került forgalomba) az egymilliárd bilpengőst. Ennek a nyomdai íveit már fel sem vágták, így természetesen nem készült hozzá csomagolószalag sem. (Ha készült volna, 100 milliárd bilpengő állt volna jelzésként, azaz az 1-est huszonhárom nulla követte volna. Végül augusztus elsején jött az új forint, amely véget vetett a pengő inflációjának. Az új pénz papírcímletei a 10 és a 100 forint voltak, ezeknek feleltek meg az új bankjegycsomagoló-szalagok is.

Később 20, 50, majd 500, 1000, 10 000 és 20 000 forintosok számára kellett szalagokat készíteni. Ezek a számok is mutatják, hogy 1946 óta a forint is inflálódott, becslések szerint egy akkori forint megközelítőleg 1000 mainak felel meg. Kétségtelen persze, hogy ez messze mögötte marad annak a viszonyszámnak, amely szerint 1946-ban az átváltáskor egy forint értéke 400 000 kvadrillió pengő volt (a kvadrillió 10 a 29-ediken).

A bankjegy-csomagolószalagok

A bankjegy-csomagolószalagok összegyűjtése és tudományos feldolgozása a numizmatikához kapcsolódó új kutatási terület, melynek alig van irodalma. Egy új kutatási terület elindításakor szükség és egyben lehetőség is van bizonyos alapfogalmak definiálására, bizonyos alapelvek megfogalmazására. Ezek szerint, bankjegy-csomagolószalag alatt olyan papírgyűrűt (gyűrű formában összeragasztott papírszalagot) értünk, melyet bankok, pénzintézetek, pénzszállító cégek, vagy más nagy pénzforgalmat bonyolító cégek papírpénz csomagolására (általában száz azonos címletű papírpénz összefogására) használnak.

A csomagolószalagon nyomtatott formában szerepel a bank, pénzintézet vagy cég neve (gyakran a logója is), és a csomagban szereplő papírpénz címlete (érték és pénznem) számmal és betűvel leírva (pl. “100 pengős bankjegy”). A szalagokon szereplő másik a nagyobb érték, a csomagban levő, általában száz azonos címletű bankjegy összértékét kifejező, a szalagra nyomtatott szám, amit a csomagolószalag névértékének nevezünk (pl. 100 pengős bankjegyek csomagolószalagja esetén a névérték “10.000 pengő”). A szalagokon a két érték közül általában a címlet kisebb, a névérték a nagyobb betűvel és számmal szedett, a szembetűnőbb, ezáltal a csomagokban szereplő bankjegyek összértékének kezelése könnyebbé válik. A szalagokon gyakran szerepel a “Beolvasta:” és az “Ellenőrizte:” felirat, az “Átvételkor megszámolandó!” figyelmeztető szöveg, valamint a szalagot készítő nyomda impresszuma és a nyomdai terméket azonosító szám is.

A pénzfeldolgozás során a százas bankjegycsomagokból fóliába csomagolt (korábban zsineggel átkötött) nagyobb egységeket, kötegeket készítenek, melyeket ún. fedőlappal látnak el. A fedőlapok a szalagoknál nagyobb méretű, félkemény- vagy keménypapírból készült lapok, melyeken a szalagokhoz hasonló módon nyomtatva szerepel a kötegben levő csomagokban elhelyezett bankjegyek címlete (érték és pénznem) számmal és betűvel. Az egyes bankok, pénzintézetek és pénzszállító cégek, a csomagolószalagokhoz hasonlóan, nevükkel és logójukkal ellátott, nyomtatott fedőlapokat használnak, melyeken esetenként szintén szerepelnek a “Készítette”, “Ellenőrizte”, vagy a “dátum”, “aláírások”, “bélyegző ‘ feliratok, az “Átvételkor megszámolandó!” figyelmeztetés, a “Bankjegyköteg-fedőlap” megnevezés, valamint a nyomdai impresszum és a nyomdai azonosító szám is.

Mind a csomagoló-szalagokon, mind a fedőlapokon nyomtatott, szaggatott vonalak is előfordulnak, további kézzel írott vagy pecsételt információk (dátum, aláírás, pecsét, a szalagon szereplőtől eltérő címlet vagy bankjegy darabszám) számára. Az egyes bankjegy-csomagolószalagok azonosítása a rájuk nyomtatott információk (bank neve, címlet, névérték) alapján általában nem jelent problémát. Bizonyos esetekben, főként a régi szalagok esetén, az azonosításhoz a szalag méretének, a papír minőségének, a nyomdai technikának, valamint a szalagokon esetleg szereplő más infornlációknak (nyomdai impresszum, azonosító szám, dátumbélyegző, aláírás) felhasználására is szükség lehet.

Amit a numizmatikáról tudni kell

A numizmatika a pénzzel és a pénztörténettel foglalkozó történeti segédtudomány. Habár a numizmatika művelői, a numizmatikusok eredetileg a régi érmék gyűjtésével és tanulmányozásával foglalkoztak, érdeklődésük ma már kiterjed a modern pénzformák és pénzhelyettesítők, valamint az értékpapírok kutatására is. A numizmatikusok legfontosabb tevékenységei közé tartozik mindenekelőtt a pénzek és pénzhelyettesítők gyűjtése és rendszerezése, melyhez szükséges a régi feliratok tanulmányozása (paleográfia) és a címerek ismerete (heraldika).

Az ásatásokon feltárt pénzleletek elemzését is numizmatikusok végzik, feladatuk a pénzek korának és származási helyének megállapítása, ez alapján pedig a lelet korának és eredetének (esetleg egykori tulajdonosának) becslése. Mivel a jelenkori pénzanyag már hatalmas mennyiségű és változatos, a numizmatika több részterületre oszlik, így vannak numizmatikusok, akik csak papírpénzek, csak verde-, illetve nyomdahibás pénzek, csak szükségpénzek, csak értékpapírok vagy éppen kizárólag korabeli hamisítványok gyűjtésével foglalkoznak.

Érmék gyűjtésével már az ókorban is foglalkoztak az emberek, a legelső éremgyűjtők közé a római császárok tartoztak, többek között Augustus is. Később is csak a módosabb emberek engedhették meg maguknak az éremgyűjtést, ezért joggal nevezték a „királyok hobbijának”. Ebben az időszakban keletkeztek a nagy magángyűjtemények. A jelentősebb gyűjtők közé tartozott többek között VIII. Bonifác pápa, Petrarca, I. Miksa német-római császár, XIV. Lajos francia király, II. Joachim brandenburgi választófejedelem.

A numizmatikai irodalom kibontakozása a reneszánsz idején indult meg, ekkor főleg az ókori pénzek portréival foglalkoztak. A rendszerezett kutatások a 16. század végétől indulnak, majd egyre több volt a tudományos igényű munka. A Numismatic Society of London 1936-os megalakulása után sorra jöttek létre az éremgyűjtők szakmai egyesületei. A 19. század emellett a nemzeti közgyűjtemények létrehozásának időszaka is volt. A leghíresebb közgyűjtemények Bécsben, Berlinben, Brüsszelben, Londonban, Párizsban, Athénban és New Yorkban találhatók, melyek a század vége óta katalógusokban tárják a nyilvánosság elé gyűjteményüket. A papírpénzek rendszerbe foglalása a 20. században történt meg, fő úttörőjének Albert Picket tekintik.