A pünkösd kettős ünnepe utáni tizedik napra (csütörtökre) a katolikus naptárban úrnapja esik. Ezen a napon „Krisztus titokzatos testét” (Corpus Christi Mysticum) az oltáriszentséget ünnepli az egyház. Kötelező – piros betűs – ünneppé 1264-ben IV. Orbán pápa tette földije, Lüttichi Szent Júlianna (†1258) hatására, aki egy látomásában a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott. Júlianna a látomását úgy értelmezte, hogy a Hold az egyházi évet (!) jelképezi, amelyből valami hiányzik, mégpedig az oltáriszentség ünnepe. Az ünneppé nyilvánítás közvetlen előzménye a híres, Raffaello által is megfestett bolsenai csoda volt. A pápa épp Orvietóban időzött, amikor hírül vitték néki, hogy a közeli Bolsenában az ostya a pap kezében úrfelmutatáskor vérezni kezdett. (L. Nagy Szent Gergely hasonló nagycsütörtöki csodáját.) A pápának maga felé hajlott a keze: Úrnapja időpontjának megválasztásával saját nevét, – névünnepét is fényesebbé tette.

Az ünnep fő eseménye a körmenet, amelyen körülhordozzák az oltáriszentséget. A körmenet útvonala mentén négy oltárt állítanak fel az ott tartandó rövid szertartás (evangélium-éneklés és áldás) céljára. (E sajátságok arra vallanak, hogy a „szentostya” útvonala a Nap éves pályáját jelképezi, amelynek csúcspontján a Nap épp anyja, a Tejút „karjai közt” tartózkodik. Úrnapja ebbe az időszakba esik.) Az oltárok fölé lombsátrat emelnek, a földre, a tovahaladó oltáriszentség elé rózsaszirmot szórnak. A virágszőnyeg (másutt széna- és illatos füvek terítik be a körmenet útvonalát) és a díszítésre szolgáló zöldágak varázserejű szentelményeknek számítottak; hasonló hatást tulajdonítottak nekik, mint más ünnepek „megszentelődött” növényeinek (főleg betegség és villámcsapás ellen varázsoltak velük). Az oltáriszentséget a talpas szentségtartóban, más néven úrmutatóban (latin: monstrantia) hordozzák körül, s abban teszik ki ünnepélyes szentségimádásra is. Ez a vallásgyakorlat is a XIII. században keletkezett. Az úrmutató készítését az úrnapi körmenet és a szentségimádás tette szükségessé.

Biblia – Jn 6,51–58 – Úrnapja
Szent István Társulati Biblia

Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért." Erre vita támadt a zsidók közt: "Hogy adhatja ez a testét eledelül?" Jézus ezt mondta rá: "Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.