Stonehenge hatalmas kőtömbökből álló építészeti csoda, a modern világ számára örök rejtvény. Az álló kőcsoportot az angolszászok nevezték el Stonehenge-nek, illetve "Függő kövek"-nek, a középkori írók pedig az "Óriások táncának" hívták. A tudósokat évszázadok óta foglalkoztatja a kövek múltja, és bár a lelőhely misztikus vonatkozásait senki nem vitatja, a valódi rendeltetése máig tisztázatlan.
Vajon a kört alkotó emlékmű egykor temetkezési hely volt? Vagy éppen maga volt az élet forrása? Netán történelem előtti csillagda lehetett?
Stonehenge az angliai Salisbury-fennsíkon látható, amelynek korát ötezer évre becsülik. Sajnos mára állóköveinek több mint fele eltűnt, ledőlt vagy betemetődött, de nagysága és misztikuma így is néma csodálatra kényszeríti látogatóit. A körkörösen elhelyezett köveket - amelyek között találni ún. trilitont, amely két függőleges kőből és egy rajtuk vízszintesen elhelyezett harmadikból áll - 1666-ban John Aubrey fedezte fel.
Stonehenge - a függő kövek megfejthetetlen rejtélye Az első tanulmányt Inigo Jones, a híres 17. századi régész írta a kövekről. Úgy tartotta, hogy valaha római kori templom lehetett. William Stukeley régiségkutató a 18. században meg volt győződve róla, hogy a druidák temploma volt egykoron, ahol az évszakokhoz kapcsolódó ünnepségeken állat- és emberáldozatokat mutattak be. Ezt azonban a 20. század régészei megcáfolták. A kövek valódi korát megállapítva egyértelművé vált, hogy az emlékmű mintegy 1000 évvel megelőzte a druida kultuszt. Ezzel viszont a csillagászok elméletének adtak szabad utat, miszerint a kövek elrendezése közvetlen kapcsolatban áll a Nap, a Hold és a bolygók mozgásával.
Stonehenge - a függő kövek megfejthetetlen rejtélye Az elemzések során kiderült, hogy a Stonehenge-et három fázisban építették. Az első szakaszban (kora 5000 évre tehető) épületfákból álló kört alakítottak ki, amit vizesárok és földsánc vett körül. A vizesárkot valószínűleg kézzel ásták ki, állati csontokból készült szerszámokkal. A körön kívül 56 lyuk található, ezeket ma "Aubrey Holes"-nak nevezik ("Aubrey-féle lyukak") felfedezőjük, John Aubrey után. Ezekben a mélyedésekben sírokat találtak, ezért látott napvilágot az elképzelés, miszerint vallási célzattal építhették az "objektumot". A külső gyűrű homokkőoszlopai 5 méter magasak és egyenként 26 tonnát nyomnak. Átmérője több, mint 30 méter.